Dunakeszi megvédte tavalyi győzelmét, de Mogyoród nyert. (Dunakeszi Post cikke)

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Dunakeszi Fesztet és a hozzá szorosan kötődő Kistérségi Hétpróbát. Idén, rendhagyó módon egy napon tartották az összes versenyszámot, így a csapatoknak kevés idejük volt a pihenésre, ami nehezítette dolgukat. Ettől függetlenül mindenki fantasztikus eredményt nyújtott.

A Hétpróbán a legfontosabb a csapatmunka, de természetesen az ügyesség, gyorsaság és a szerencse sem elhanyagolható. Mint a verseny nevéből kitalálható, hét versenyszámban mérkőztek meg a versenyzők. Főzőverseny, sárkányhajó, kötélhúzás, sörivás, falmászás, ügyességi és rodeó bika.

Reggel 8-tól egészen délután 1-ig zajlottak a versenyek majd 2-kor elkezdődött a nap csúcspontja, az eredményhirdetés. Minden versenyszám első három helyezettje éremmel gazdagodott, de természetesen összpontszám szerint is kihirdették a győztest. Illetve győzteseket, ugyanis Dunakeszi és Mogyoród csapata azonos pontszámot ért el az egész napot figyelembe véve, így holtversenyben 2 csapat is első lett.

Dunakeszi (a tapsviharból ítélve) nem is a megosztott első helynek örült a legjobban hanem a sárkányhajó versenyszám megnyerésének, ugyanis Kistérségi Hétpróbán, egymást követő évben egyszer sem nyert ugyan az a csapat. Dunakeszinek azonban ez most sikerült ugyanis szoros küzdelemben a tavalyi után idén is ők értek be először a célba.

 

http://dunakeszipost.hu/dunakeszi-megvedte-tavalyi-gyozelmet/

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search