Riport Pásztor Tamással a VSD Harcművészet Szakosztályának vezetőjével

November közepén a Szent István Általános Iskola Sportcsarnoka adott otthont annak a Rangsorversenynek, amelyet Pásztor Tamás, a Városi Sportegyesület Dunakeszi Harcművészet Szakosztályának vezetője szervezett a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakzövetséggel közösen.

 

Mesélnél egy kicsit az általad szervezett Rangsorverseny hátteréről?

2016 végén a VSD belépett az újonnan alakult Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetségbe, azaz az MSJJSZ-be. A szövetség felel a ju-jitsu sportág magyarországi koordinálásáért. Már az elejétől aktívan részt vettünk a szövetség munkájában az ide volt a második rangsorversenyünk, ami a magyar bajnokság után a legrangosabb verseny, de emellett számtalan gyakorlóversenyt és bíróképzést rendeztünk a szövetség közreműködésével.

 

Kiknek szerveztétek?

Számomra a fő cél az volt a mostani rangsorverseny szervezésénél, hogy a tapasztaltabb versenyzők mellett a kezdők is lehetőséget kapjanak és kipróbálhassák a sport ju-jitsu fighting system versenyszámát, ez a versenyszám külsőre ötvözi a karate és a judo versenytechnikáit. Előbbi kategóriában inkább más klubok versenyzői indultak rangsorpontokért, utóbbiakban szinte csak dunakesziek küzdöttek egymással.

 

Kik vettek részt a megmérettetésen? 

18 klub jött el a versenyre a nevezések száma megközelítette a 160-at. Dunakesziről több mint 50 nevező volt, 37 versenyző a VSD-ből! Szeretném megköszönni Mayer Csaba Mesternek is, hogy ismét elhozta tanítványait a versenyünkre. 

 

Milyen rendszerben zajlottak a versenyek? 

A Ju-Jitsuban ötvöződik a karate, a judo és a brazil jiu-jitsu mozgásanyaga. Három versenyszám van, közülők mi a Fighting System versenyszámban szoktunk indulni. Ez a versenyszám egy nagyon komplex küzdelmi versenyszám, az ütő-rugó technikák mellet a földre vitel és a földharc is megengedett a megadott szabályok szerint.

Hogy sikerült a lebonyolítás?

A Városi Sportegyesület Dunakeszi biztosította a tárgyi feltételek zömét, az MSJJSZ hozta a kijelzőket és a bírókat. Az elején volt egy kis csúszás a tervezetthez képest, de utána belendült a verseny.

Minden Tatamin más-más versenyszám zajlott, igazán izgalmas volt mindezt kívülről nézni!

 

Hogy szerepeltek a VSD-s indulók? 

A csapat nagy része kihozta magából a maximumot. Természetesen a győzelem nem sikerülhet mindig mindenkinek. A fő cél most nem az eredmény, hanem a versenyzés népszerűsítése volt!

Ennek ellenére nagyon jó eredmények születtek, büszke vagyok a tanítványaimra.

Eredmények Rangsoroló kategóriákban: Medgyesi Maja 2. hely Fighting System Szilágyi Vilmos 1. hely Fighting System Kezdő Fighting System kategóriában elért eredményeink: 11 1. hely, kilenc 2. hely, hét 3. hely, két 4. hely, egy 5. hely!

Hogyan zajlott a "felkészülés", ami ilyen szép helyezéseket hozott? Milyen edzéstervet követtek ilyenkor? 

A verseny előtt álltunk át egy új rendszerre, ami azt gondolom, hogy már most eredményt hozott.

Két, de inkább három hétig - a versenyek időpontjától függően - azonos tematikával edzünk, tehát ütő/rugó, dobó, vagy földharc heteket tartunk. A verseny előtti héten folyik csak komplex versenyfelkészítés! Ez a módszer úgy tűnik hatékony!

Kiket emelnél ki a versenyből?

Rutinos versenyszervezőként az a tapasztalatom, hogy a segítőkről általában mindig kevesebb szó esik, pedig én most nekik tudnék köszönetet mondani! Igazán hálás vagy Földesi Dániel, Pethő Krisztián, Bierbauer Ildikó, Bernáth Zsombor és a VSD-s szülők munkájáért. Szuper csapat voltunk!

 

A cikket Mészáros-Schäffer Zsuzsa jegyzi.
 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search