Vác-Deákvár SE - VS Dunakeszi 2-1 (0-1) a Pest Megye Kupában

Megye II. csapat verte ki a VS Dunakeszit a Pest Megye Kupából.

"Nem volt ennek a napnak sportértéke!" - mondta az egyik Dunakeszi játékos a meccs után. Hozzátesszük a Dunakeszi számára, mert a deákváriak boldogan ünnepelték nem várt győzelmüket.

A meccs kezdetétől fogva a dunakeszi csapat gyorsabban, technikásabban, szervezettebben játszott. Annak ellenére mutatkozott a fölénye a vendégeknek, látszott, hogy az összeállításban többségben szerepet kaptak a csapat kevesebbet  pályán lévő játékosai és két fiatal az utánpótlás keretből.

A 28. percben Tokodi Sándor szép góljával megszerezte a Dunakeszi a vezetést.  (0-1) A félidőt továbbra is a Dunakeszi uralta, a hazaiaknak igazából csak egy kapura lövésre futotta és egy gólhelyzetre. A meccs már eldőlni látszott az első félidőben. 

A második félidőben meglepetésre a Deákvár feltámadt. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Dunakeszi játékával magára húzta az ellenfelet. Megfordult a meccs képe, a deákváriak agresszívebben, lelkesebben és pontosabban játszottak. Egy szabadrúgásból egyenlített a Deákvár a 69. percben majd 8 percre rá megszerezte a vezető gólt is. A dunakeszi cserék a hátralévő időben már nem tudták sem kompenzálni, sem megfordítani az eredményt. 

A hátralévő időben már semmi nem sikerült a dunakeszieknek.

Maradt az eredmény 2-1 a Deákvár javára, így a VS Dunakeszi elbúcsúzott a Pest Megyei Kupa folytatásától.

Megérdemelten nyert a Deákvár otthonában.  

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search