Megalakult a Dunakeszi Labdarúgásáért Baráti Kör Egyesület

2018.01.22.-én a Keszi Center kávézóban alakult meg a Dunakeszi Labdarúgásáért Baráti Kör Egyesület 15 fővel, mely elnökévé választották Hegedűs Lászlót.

Őt kérdeztük:

  • Néhány szót mondana Önön magáról bemutatkozásképpen?

     55 éves nős 2 felnőtt gyermek édesapja vagyok. 1974 óta élek Dunakeszin. Hosszú időn keresztül voltam helyi vállalkozó és több project cég ügyvezetője, jelenleg a Kärcher Hungária Kft budapesti Centereinek vagyok a vezetője. Gyermekeim is itt jártak általános és középiskolába. A városban kezdték el a sportot rajtuk keresztül, illetve gyermekkori barátaim révén ismertem ismerkedtem a város sport életével.

  • Mi volt a katalizátor – a kiváltó ok – mely arra ösztönözte a tagokat, hogy ilyen egyesületet alapítsanak?

     Az kislétszámú szurkolói csoport, aki lokálpatriótaként helyi és baráti kötödéssel bírt úgy gondolta, hogy városunknak lélekszáma anyagi és kiemelkedő sportlétesítményei révén újra a régi hagyományoknak megfelelő szinten lévő labdarúgása és szurkolótábora legyen.

  • Mik az egyesület céljai? 

     A Baráti Kör célja egy olyan közösség kiépítése, amelynek tagjai támogatásukkal hozzájárulnak a felnőtt csapat sikereihez sportszerű buzdításukkal. Újra a pályára hívják a régi és új szimpatizánsokat

  • Ebből a legfontosabb célról szólna részletesebben?

     Információkkal ellátni tagjainkat, szurkolóinkat a város lakoságát a csapat meccseiről. Ápolni hagyományinkat.

  • Hogyan ítélik meg a nagy csapat lehetőségét, milyen eredményt várnak a szezon végén.

A csapat játékosállománya és a város által adott lehetősége joggal predesztinálnak egy eredményes tavaszi szezonra. nem titkolt célunk a 2017-18-as szezont bajnokként ünnepelni.

  • Hogyan fog illeszkedni a Baráti Kör munkája a VS Dunakeszi munkájához?

Megalakulásunk után először erkölcsi, későbbiekben reméljük a jogszabályoknak megfelelően anyagi támogatást is tudunk nyújtani a csapat eredményes szerepléséhez.

  • Hogyan indul a munka, mik lesznek az első lépések?

Az alapítótagság bővítése, kapcsolatok építése a várossal és a VS Dunakeszi Labdarúgó szakosztályával.

  • Megítélése szerint mikor lesz eredményes a Baráti Kör munkája?

A csapat eredményes szereplése esetén, illetve ha meccseinken egyre több régi és új szurkolót köszönthetünk.

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search