Záhorszky Árpádot kérdeztük az újonnan alakult egyesület céljairól!

A napokban megalakult a Dunakeszi Labdarúgásáért Baráti Kör Egyesület. .Az ülés levezető elnök, Záhorszky Árpád, hosszan taglalta a hagyományőrzési célt, mint a Baráti Kör egyik fontos feladatát. E témában kérdeztük:

Elmondaná a mostani fiataloknak – mint a helyi focitörténelem jó ismerője-, hogy milyen értékek születtek a dunakeszi labdarúgás területén?

- A múltban gyökerező kulturális, így a sport örökség is, minden vele foglakozó közösség számára azonosságtudatának forrása. A Dunakeszi Labdarúgásáért Baráti Kör Egyesület alapszabályában rögzítette, hogy egyik fontos célja a dunakeszi labdarúgás hagyományainak ápolása.

Mit kívánunk tenni a Dunakeszi labdarúgásának hagyományai megőrzéséért?

Minél szélesebb körben ismerjék meg a városban élők és szélesebb társadalmi környezet dunakeszi labdarúgás sajátosságait, a jogelőd csapatokat. Tudják meg, hogy a Dunakeszi Kinizsi 1914-ben a Dunakeszi Vasutas a „Magyarság” 1926-ban alakult. Korábban óriási rivalizálás folyt a két csapat között. Ez a múlt, a hagyomány. Ma egy csapatunk van a Városi Sportegyesület Dunakeszi. Ez a csapat kell, hogy tovább írja a dunakeszi foci – a Kinizsi és a Magyarság – történelmét. Építeni kell mindkét csapat múltjára, egyesíteni azt az erkölcsi, lelki, szurkolói és egyéb szempontokat, pl. tárgyi feltételek, melyek a Mi csapatunk sajátosságai.

- Legyünk büszkék, hogy kiváló sportemberek nevelkedtek városunkban. Tudásukkal, elkötelezettségükkel öregbítve labdarúgásunk és városunk hírnevét. Ők a mai játékosok példaképei kell, hogy legyenek. A teljesség igénye nélkül, néhány kiváló Dunakesziről indult focista. Nyilas Elek, Katona György magyar válogatott játékos. Kovács László, Leboniczky Imre, Koós László, Ádám László NB1.-es labdarúgók. Lipniczki Lajos, Sólyom Gyula, Asztalos Sándor, Ady János, Kárpáti Imre, mindnyájan magasabb osztályokban értek el szép eredményeket. De legyünk büszkék azokra is akik nem hagyták el a várost, egész életükben szeretett csapatukban fociztak. Id. Nyilas Elek, Veres Péter, Libényi Sándor, Nazáth György.

- Eszmei, erkölcsi, kulturális értékek közvetítése, mint pl. a csapat tisztelete, felelősség tudat, őszinteség, nyitottság, a csapat hagyományainak tisztelete, a sport, a labdarúgás iránti érzékenység, elkötelezettség.

-Rendezvényekkel segíteni a hagyomány ápolását. Volt játékosok megbecsülése, rendszeres találkozók szervezése. Figyelmesség, születésnap, névnap, köszöntése. Megköszönni, elismerni, teljesítményüket, a jelen és jövő nemzedékének példaként állítani a múlt játékosait. Dicsőségtábla!

Milyen aktuális célokat, feladatokat lát megvalósíthatónak a Baráti kör működése során?      

- A hagyományőrzés mellett, szurkolóink kiszolgálásában, tájékoztatásában, a szurkolók és a csapat közötti „kohézió” erősítésében, rendezvények, szurkolói ankétok szervezésével kívánunk javítani. A csapat eredményességének elősegítése érdekében kapcsolat erősítése a Sportegyesület vezetésével, Dunakeszi város önkormányzatával.

Hogyan, milyen eszközökkel tudja segíteni a Baráti Kör a városi egyesület munkáját?

-Sajátos eszközeinkkel tudunk segíteni a csapatnak. Ankétok szervezése, játékos szurkolói kapcsolat erősítése, a csapat mérkőzésein minél többen szurkoljunk, Baráti Köri ösztönző feltételeinek kidolgozása, és bevezetése, anyagi eszközeinkhez igazított ösztönzés megvalósítása.

Hogyan ítéli meg a labdarúgás helyzetét Dunakeszin?

- Dunakeszi labdarúgása komoly hagyományokkal rendelkezik. Jelenlegi feltételrendszer, pályák, öltözők, felszerelés, a csapat megjelenése, a szakmai stáb, vezetőedző felkészültsége, mind a jelenleginél magasabb osztályú versenyeztetés feltételeit biztosítja. A játékosok jelentős része dunakeszi kötődésű, elkötelezett a magasabb osztályba kerülés iránt. Néhány poszton megerősítve a csapatott, a sportegyesület elnökségével, elnökével, az önkormányzat támogatásával, további szponzorok bevonásával már ebben a bajnoki szezonban a célok elérhetőek.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search