Pénteki lincshangulat a gyártelepi vasútállomáson. Mi is történt valójában?

Miért késtek a vonatok péntek reggel több mint 70, 50 és 30 percet?

Az eset mottója: Ha valami probléma van tájékoztass! Ha követelsz, teljesítened is kell!

A nap úgy kezdődött a dunakeszi vasútállomásokon, mint az előző napokon. Utasok érkeztek, jegyellenőrök végezték a munkájukat. De Vác felöl a 6.51-es vonat nem érkezett. Tájékoztatás semmi. De nem érkezett a 7.07-es és a 7.42-as sem. És semmi kielégítő tájékoztatás. Az emberek torlódtak, az elégedetlenség tetőfokára hágott.  Informátoraink szerint a hangulat a jegyellenőrök ellen fordult. Egyre élesebben támadták a munkájukat végző ellenőröket, aminek következtében a jegyellenőrzést ideje korán abba is hagyták és elvonultak.

Mi is történt valójában? Az eset vis maior volt!

Mint kiderült az egyik menetrendszerinti járat mozdonya hibásodott meg Felsőgödnél és az okozta a kimaradásokat, míg a hibát el nem hárították. A közlekedés körülbelül mésfél óra múlva normalizálódott. Ha időben és pontos tájékoztatást kapnak az utasok a probléma még érthető is lett volna és időben át tudták volna szervezni az utazásukat.

Talán megérne egy másik misét, hogy a gyakori vonatmeghíbásodásoknak mi az oka! De ez már nem a mi feladatunk!

A kép a felsőgödi állomás előtt elromlott szerelvényt ábrázolja. Egyik olvasónk javította a meghibásodás helyszínét! Sződligeten romlott el a mozdony. Köszönjük a pontosítást.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search