Kevésbé jellemző, hogy „vélemény” poszt írására ragadtatom magam… Helyszín a váci Jávorszky Ödön Kórház, sürgősségi balesetellátó osztály,

majd sebészeti osztálya. Belépve, az előbbi várója és bútorzata, hangulata bizony a kopottas ’70-es évek időutazására késztet - amolyan sokat látott szocreál-, de tiszta, szerény és elegendő ülőhely, fogas stb. (13-15-en várakozunk) Készséges és lelkiismeretes recepciós asszisztens, 2-3 perces a bejelentkezés. Kb. 10 perc várakozás (egyszerre 2-3 vizsgálóba hívják-viszik a betegeket, nem érkezési hanem sürgősségi sorrendben) és szólítanak. Egy kifejezetten kedves, mosolygó Doktornő jön ki (nem ki üzen) elmondani, hogy sajnos a sebészetre kell mennünk. Járatlan vagyok, türelmesen eligazít, hogy merre a lift stb. Következik a 4. emeleti a sebészeti osztály. Igényes padló és fali csempe, nyílászárók, tiszta és rendezett, az oldalfalakon betegkapaszkodók, színes környezet, az előtérben karácsonyfa, a „váró társalgóban” igényes ülőhely a látogatóknak gyertyás asztali dísz stb. Némi tétovázás után, hogy jó helyen járunk-e, keresünk egy nővért. Szűk négy-öt (?) perc várakozás és irány a kezelő. Készséges-határozott fiatal ügyeletes orvos, gyors és profi ellátás, tárgyilagos és mindenre kiterjedő részletes felvilágosítás. Ugyanezt (mivel kísérőként kint én is újra megkérdeztem), nem kényszeredetten, természetes türelemmel nekem is részletesen elismétli, és jobbulást kívánva elköszön… A liftben elgondolkodom azon, hogy ez is az agyonszidott magyar egészségügy – egyik- arca…

A Keszi Channel Fb oldalán megosztotta Tuzson Berceli Péter posztját ......