Minden ami fontos

Dunakeszi is nyerhet az M0-ás nyugati szakaszának megépítésével

Két év múlva megkezdődhet az M0-ás hiányzó nyugati szakaszának építése, aminek elkészültével teljessé válik a Budapest körüli körgyűrű. A tervek szerint 2022-re valósulhat meg a beruházás. Kérdés, hogy mely települések vagy városrészek lehetnek az új útszakasz legnagyobb nyertesei.

Észak-Pest is profitálhat belőle

A budai oldal mellett viszont érdemes Észak-Pestet is megemlíteni, mint az M0-ás teljes kiépítésének lehetséges haszonélvezőjét. A jobb közlekedés nemcsak a IV. kerületben, hanem Dunakeszi és Fót környékén is érezhető lehet.

Félmillióval több gépjármű van az utakon

Bár még mindig sok a kérdőjel az M0-ás végleges nyomvonala és kivitelezése körül, az biztos, hogy a közlekedési kapcsolatok fejlesztésére egyre nagyobb szükség van. A személygépkocsik száma 2012 és 2017 között közel félmillióval, 16 százalékkal nőtt országosan, így egyre szükségesebb a meglévő útvonalak áteresztőképességének bővítése – írja a lap.

Teljes cikk:

http://budapestkornyeke.hu/ezek-a-telepulesek-lehetnek-az-m0-as-uj-szakaszanak-a-nyertesei/

 

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search