Minden ami fontos

Dunakeszitől az M0-ig az ígért határidőre átadták a plusz egy sávot!

Egy újabb sávot használhatnak a Budapest felé tartók az M2-es autóút M0-s és Dunakeszi-Fót csomópont közötti szakaszán – közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Az M2-es autóút érintett szakaszán a bal pálya átépítését áprilisban kezdte meg a kivitelező, így a csaknem négy kilométeres szakaszon a jobb pályára terelve, kétszer egy sávon haladhatott a forgalom szeptember közepéig – emlékeztettek a közleményben.

Az új forgalmi rend bevezetésével az érintett útszakasz ősszel megnövekedő forgalmára tekintettel, az M0-s felé kettő, Vác felé egy forgalmi sávot alakítottak ki. A három sávon legfeljebb óránkénti 60 kilométeres sebességgel haladhatnak az autósok. Ez az ideiglenes forgalmi rend várhatóan 2019 közepéig lesz érvényben.

A Dunakeszi-Fót csomópont és Vác között több ütemben, szakaszosan terelik át a forgalmat a bal pályára az év végéig, itt továbbra is kétszer egy sávon haladhat a forgalom.

Azt írták: a beruházásnak köszönhetően a jövő év őszétől kétszer két sávon, óránkénti 110 kilométeres sebességgel haladhatnak majd a közlekedők a teljes Budapest-Vác szakaszon.

https://magyaridok.hu/belfold/ujabb-savot-hasznalhatnak-az-autosok-az-m2-es-egy-reszen-3491117/

A kép csak illusztráció!

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search