Minden ami fontos

Ilyen lesz a Dunakeszi Járásbíróság új épülete

Eredményt hirdettek az OBH építészeti tervpályázatán

Lokál,

Arra törekszünk, hogy szerte az országban méltó környezet fogadja majd az ügyfeleket – mondta dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Dunakeszin, a Dunakeszi Járásbíróság épületét érintő építészeti tervpályázat ünnepélyes eredményhirdetésén pénteken.

Az OBH elnöke hozzátette, azért a Dunakeszi Járásbíróság régi épületében tartják a díjátadó ünnepséget, hogy megmutassák honnan indult és hová tart az épületfejlesztés. Látható, hogy a jelenlegi épület mennyire nem méltó a bíróság dolgozóihoz és a polgárokhoz. Az építészeti tervpályázat révén viszont hamarosan méltó környezet fogadja majd az ügyfeleket.

Klenovics Róbert, az OBH Műszaki Főosztályának főosztályvezetője kiemelte, a tervpályázat mérföldkövet jelent a bírósági épületfejlesztések terén. Egy XXI. századi mintaépületet alakítanak a korszerű, ügyfélbarát bíróság szemléletét szem előtt tartva. Dr. Csák Éva, a Dunakeszi Járásbíróság elnöke elmondta, hogy a létszámbővítés révén ma már 45 fős létszámmal működik a bíróság, így igazán aktuálissá vált a kollégák számára a méltó munkakörülmény kialakítása. A tervpályázat segítségével az ügyfeleket ugyanolyan jó körülmények fogadják majd Dunakeszin is, mint más bíróságokon.

Az OBH a Magyar Építész Kamarával együttműködve 2018 májusában írt ki építészeti tervpályázatot a Dunakeszi Járásbíróság és Járási Ügyészség új épületének tervezésére. A felhívásra 27 pályamű érkezett, melyeket az építészekből, építőmérnökökből és a Dunakeszi Járásbíróság jogász képviselőjéből álló Bíráló Bizottság plenáris ülések keretében értékelt. A Magyar Építészeti Kamara sikeresnek ítélte a pályázatot. Nyitott és magas színvonalú verseny volt, a szakmai fórumokon több ezren tekintették meg a kiírást is.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search