Minden ami fontos

OK! OK! De hogy lesz ebből körgyűrű?

Végleg eldőlt? Nem a budai hegyekben, hanem távolabb épül meg az M0-ás nyugati szakasza!

Varga Mihály legutóbb ezt írt a Facebookon:

“Az M0-s Pesthidegkutat érintő szakaszáról szóló több évtizedes vita zárulhat le a kormány decemberi döntése értelmében. Az elfogadott tervek szerint az M1-es és Esztergom között épül új autópálya, ily módon bezárulhat a budapesti körgyűrű, de nem az eddig tervezett, a fővároshoz közeli, környezetvédelmi területeket – a Paprikás-patakot, a Remete-szurdokot vagy a Budakeszi Vadasparkot – érintő nyomvonalon. Hasonlóan, mint a bécsi Ringnél, amely neve ellenére nem kör-, hanem zsákalakú, ilyen lesz a Budapestet elkerülő útvonal is.”

A kormány időközben tehát egy új nyomvonal mellett tette le a voksát. Ennek lényege, hogy Esztergom felé épülne ki egy új szakasz, amellyel nem a klasszikus körgyűrű koncepciója valósulna meg, hanem inkább zsákszerűen venné körbe a fővárost az elkerülő út.

Forrás a szerkesztőségben.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search