Minden ami fontos

Üres lesz a Dunakeszi út (Felsőkert utca) Budapest határán?

Emberkereskedelem lesz a prostitúció egyes esete?

 

2018 legvégén a Legfőbb Ügyészség új állásfoglalást adott ki, amiben részletesen megírják, hogy a prostitúciós bűncselekmények esetében mikor lehet emberkereskedelemről beszélni. Mert ugyan a köznapi beszélgetések során emberkereskedelem alatt azt szokás érteni, amikor egy nőt vagy lányt pénzért eladnak, majd aztán prostitúcióra kényszerítik, a nemzetközi joggyakorlat szerint viszont az emberkereskedelem ennél sokkal tágabban értelmezendő.

Ezt hangsúlyozza most a Legfőbb Ügyészség, és állásfoglalásuk értelmében a hazai ügyészségek mind felülvizsgálják az összes futó prostitúciós ügyet. Habár a vizsgálat még folyik – a Legfőbb Ügyészség szóvivője, dr. Fazekas Géza az Indexnek azt mondta, „még nem rendelkezünk az érintett ügyek számáról és a tett intézkedésekről összesített adattal” –, de egészen biztosan jó pár olyan eset lesz, amelyeket a magasabb büntetési tételű emberkereskedelem bűntettévé minősítenek át.

Minden olyan ügy emberkereskedelemnek számít majd mostantól, ahol a prostituált kiszolgáltatott helyzetben volt, és őt kizsákmányolás céljából eladták, megvásárolták, elcserélték, átadták, átvették, toborozták, szállították, elszállásolták, elrejtették vagy megszerezték. Például abban a prostitúciós ügyben is módosították a vádat, amit az Index 2016 óta követ a Nyíregyházi Járásbíróságon.

Forrás:  

 https://index.hu/belfold/2019/01/29/strici_madam_prostitucio_emberkereskedelem_szexmunka/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search