Minden ami fontos

Óránként egy lakás kigyullad Magyarországon! A tél kedvez a lakástüzeknek!

A katasztrófavédelem statisztikai adatai szerint januárban eddig átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz Magyarországon. A legtöbb lakástűz egy-két négyzetméteres, azonban naponta három-négy otthon semmisül meg az emberi gondatlanságra visszavezethető tüzek miatt.  
 
A téli időjárás kedvez a lakástüzek kialakulásának. Az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, többet kell világítani, intenzíven kell fűteni. Január utolsó hétvégéjén öt ember vesztette életét lakástűzben. A halállal végződő lakástüzek áldozatai szinte kivétel nélkül egyedül élő idős emberek. A katasztrófavédelem mindenkit arra kér, hogy figyeljenek egyedül élő idősebb szomszédjukra, ismerősükre. Egy füstérzékelő beszerzése megoldást jelenthet, hiszen a statisztikák szerint nem csak haláleset nem következett be, de még nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő.
 
Egy jó minőségű füstérzékelő néhány ezer forintba kerül és a tűz keletkezésének legelején jelez. Az érzékelő hangos sípolását meghallva még van idő kimenekülni a lakásból, vagy az otthon lévők akár még saját maguk is meg tudják fékezni a kezdeti lángokat anélkül, hogy testi épségüket kockáztatnák.   

Többet erről:

http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_hirek&hirid=6273&fbclid=IwAR3FdPd0rkMB0c1x8pS1x5_ni66ax-y3JwO_MlfewFW07ixPQjJmePuYwUs

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search