Minden ami fontos

Óra közben szakadt le a vakolat egy gödi iskolában.

A Dunakeszi Tankerületi Központ azt közölte, 2 éve rossz állapotban vették át az iskolát az önkormányzattól, azóta 25 milliót költöttek rá, és két éve szigetelték is az épületet, így nem beázás okozhatta a problémát, és előjele sem volt annak, hogy ez fog történni.

Azt nem tudni, hogy miért szakadt le a vakolat.

A Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában a plafonról a vakolatdarab épp a padokra esett, de a csatornának az igazgató elmondta, hogy bár technikaóra volt a teremben, a diákoknak nem esett baja, mert a hátsó sorokban – ahova a vakolatdarab esett – épp nem ült senki.

Az incidens még kedden történt, a problémát hamar jelezték a tankerületi központnak, a terem renoválása pedig másnap meg is kezdődött. Az igazgató elmondta, hogy a szakemberek végigvizsgálták a mennyezetet, a laza részeket leszedték, ahol kellett, ott újravakolták a mennyezetet, és ki is festették a termet, amelyet a jövő héten már újra használhatnak is a diákok.

Forrás: HVG

Következő TV-műsorok

20 febr.
Hetedhét Magazin
02.20.2019 7:00 pm
21 febr.
VVTV Híradó
02.21.2019 4:00 pm
21 febr.
VVTV Sportmagazin
02.21.2019 4:30 pm
21 febr.
VVTV Kulturális Magazin
02.21.2019 5:00 pm
21 febr.
VVTV Hit Remény Szeretet
02.21.2019 6:00 pm
21 febr.
VVTV Híradó
02.21.2019 7:00 pm
21 febr.
VVTV Sportmagazin
02.21.2019 7:30 pm
21 febr.
VVTV Kulturális Magazin
02.21.2019 8:00 pm
21 febr.
VVTV Házunk Tája
02.21.2019 9:00 pm
22 febr.
Futsal mekőzés
02.22.2019 8:00 pm
23 febr.
Váci Egyházmegyei Hiradó
02.23.2019 8:00 pm

Sportesemények

Események nem találhatóak
Állás

Csomagoló munkakörbe versenyképes jövedelemmel keresnek munkatársakat Fótra!

Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search