Minden ami fontos

Dunakeszin 50 kilogramm marihuánát, 1 kilogramm kokaint, több millió forintot, valamint valutát találtak a rendőrök.

60 ezer adag kábítószer, 14 gyanúsított

A hajdú-bihari rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke több mint 200 millió forint.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 14 gyanúsítottal szemben.

Egy 26 éves debreceni férfi 2017 júniusában került a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának látókörébe. T. István a megalapozott gyanú szerint rendszeresen vásárolt kábítószert budapesti ismerőseitől azért, hogy azt tovább értékesítse.

A hajdú-bihari rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a férfi kapcsolatait és 2017. június 7-én a budapesti nyomozókkal közösen összehangolt akció során, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel, valamint a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival azonos időpontban, otthonaikban fogták el a hat gyanúsítottat.

A rendőrök a dunakeszi házaspárnál közel 50 kilogramm marihuánát, 1 kilogramm kokaint, több millió forintot, valamint valutát találtak. C. Józsefnél 3 kilogramm amfetamint, 2000 darab extasy tablettát, míg a többi gyanúsított lakásában készpénzt, valutát, kábítószergyanús anyagot és növényi származékokat foglaltak le.

A nagyszabású akció során elfogott és a megyei rendőr-főkapitányságra előállított öt férfit, valamint a nőt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2017. június 9-én elrendelt.

A részletes nyomozati munka eredményeként a rendőrök az ügyben további 7 férfit és 1 nőt fogtak el és gyanúsítottak meg kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével, valamint több tucat kábítószer-fogyasztót is azonosítottak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a budapesti, dunakeszi, debreceni, solymári, nyíregyházi, ürömi és pomázi gyanúsítottakkal szemben – szakértők bevonásával – folytatta az eljárást, amelynek vizsgálati szakaszában a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Forrás: hirpress.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search