Minden ami fontos

Önvezető buszok a fővárosi közlekedésben!

Tavasszal forgalomba áll a két önvezető e-busz, hogy menetrend szerint szállítson utasokat.

Csaknem egymilliárdan utaztak tavaly a fővárosban közösségi közlekedési eszközökkel.

Az elmúlt évben összesen 965,9 millió utast szállítottak a buszok, villamosok és metrók, az éves bérlettel rendelkezők száma pedig egy év alatt 40 ezerrel nőtt. Vagyis már 822 ezren használják a főváros tömegközlekedési eszközeit. Tavaly is szárnyalt a közlekedési vállalat, ötödik éve emelkedett az utasok száma és tovább nőtt az éves bérlet népszerűsége is. Ez azt jelenti, hogy a buszokon, villamosokon és metrókon naponta átlagosan 2,6 millió ember utazott, ami éves szinten 965,9 millió utast jelent. Nőtt az éves bérlettel rendelkezők száma is. Az előző évhez képest 40 ezerrel, összesen 822 ezer embernek volt éves bérlete. Nem változott a buszt, villamost, metrót választók aránya – ez 2018-ban továbbra is 38% volt a többi közlekedési eszközhöz képest.

A pozitív eredmények ellenére idén sem ülnek a babérokon, hanem 435 millió eurót fordítanak a tömegközlekedés fejlesztésére. Többek között modernizálják az autóbusz- és villamosflottát, metróállomásokat és síneket újítanak fel és tovább építik a metrót. Klimatizálják a metró szerelvényeit és a meglévő 13 ezer mellé további 600 biztonsági kamerát szerelnek fel a járművekbe és az állomásokon.

Bécs, 2019.

Forrás:

http://iho.hu/hir/onvezeto-buszok-bevalt-tarifa-becs-tomegkozlekedik-190226

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search