Minden ami fontos

A világ legdrágábbnak tartott parfümje a Shumukh. 1 millió 295 ezer dollár!

A világ legdrágábbnak tartott parfümje a Shumukh most Dubaiban mutatkozott be, az ára azért még ott is erős, hiszen nem kevesebb, mint 1 millió 295 ezer dollárt (a békesség kedvéért inkább át sem váltanánk forintra) kell fizetni érte. 

Nyilván nem csak a belbecs kerül ennyibe, olyannyira, hogy az egyébként uniszexnek hirdetett parfüm üvegjét egészen pontosan 3571 gyémánt (ez 38,55 karát) mellett topáz, gyöngy, közel 2500 gramm 18 karátos arany és 5900 gramm ezüst díszíti. 

Ez az egyetlen parfüm, ami egyszerre két Guinness-rekordot is tart. Nem meglepő módon egyetlen más parfümös üvegen sincs ennyi gyémánt, illetve ez a világ legmagasabb távirányításos parfümje.

Utóbbi érzésünk szerint igényel némi magyarázatot. Arról van szó, hogy a kiállított 3 literes muranói üveg majdnem 2 méter magasan helyezkedik el, a szórófejét pedig egy forradalminak számító távirányításos technológiával működtetik. 

A parfüm olyan drága, hogy egy ideje már rendszeresen turnéztatják a világban, Dubaiban március végéig lesz látható.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search