Minden ami fontos

2,5 millió forintért árulnak Dunakeszin egy Almát

Ebből a Magyarországon készült személyautóból nem sok készült, olyannyira, hogy sokan nem is tudnak a típus létezéséről.

Egyesek talán még emlékeznek arra, hogy a rendszerváltást követően feltűnt a színen egy új hazai autótípus, az Alma. A nyitott tetejű járgány első blikkre leginkább a Trabant 601-esre hasonlít, és nem járunk messze az igazságtól: az Alma a jó öreg Trabira épült, de a meghajtásáról egy a Fiat 128-asból származó 900 köbcentiméteres motor gondoskodott.

A 4 hengeres erőforrás 47 lóereje ahhoz volt elegendő, hogy a mindössze 690 kilogrammos autó 22 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet. A 3,5 méter hosszú 4 személyes autó végsebessége 110 km/h volt.

Az eredeti tervek szerint évente mintegy 200-300 darab készült volna a kiskocsiból, mely azonban többek közt technikai elavultsága és magas ára miatt sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Újkorában 750 ezer forintot kértek el egy Almáért, amit nagyon kevesen voltak hajlandóak kifizetni érte.

Aki most Almát szeretne vásárolni, annak Dunakeszire kell ellátogatnia, itt ugyanis felbukkant egy kevesebb, mint 35 ezer kilométeres futásteljesítményű, garázsban tartott példány. A lejárt magyar okmányokkal rendelkező különleges magyar autóért 2,5 millió forintot kér a gazdája.

Ez nem kevés pénz, azonban megjegyzendő, hogy a típusból körülbelül csak tucatnyi példány készült, és ezek közül mára vélhetően csak néhány darab maradt fenn.

Forrás: hvg

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search