Minden ami fontos

Városi hírcsokor 2019.04.02.

BŐVÜLT A TOVÁBBRA IS INGYENESEN, DE MAXIMUM 3 ÓRÁRA IGÉNYBE VEHETŐ PARKOLÓK SZÁMA VÁROSUNKBAN

A Képviselő-testület korábbi ülésén elfogadta a rendeletet, miszerint városszerte több parkoló tekintetében bevezetésre került az ingyenes, de maximum 3 órára igénybe vehető parkolás annak érdekében, hogy a városi intézményekhez céljuknak megfelelően, gördülékenyebben és gyorsabban eljussanak az emberek.

Jelenleg az alábbi területek érintettek a szabályozásban:

  • Fő út 75-81. szám alatt található Szakorvosi Rendelőintézet parkolója
  • Fő út 19. szám alatt található ügyfél-parkoló
  • A Vasút a gyermekekért” Alapítvány Dunakeszi Óvodájának parkolója;
  • (Kandó Kálmán sor) (Lányi Ferenc park) ingatlanok által közrefogott területen található parkolók;
  • Kölcsey Ferenc Dunakeszi Városi Könyvtár előtt található parkolók.

A lista a Bajcsy-Zsilinszky utca 21. szám alatt lévő Szent Mihály Gyógyszertár területével bővült, annak érdekében, hogy gyógyszertárba érkezőknek biztosított legyen a parkolás.  A várakozási idő betartását továbbra is Dunakeszi Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelői ellenőrzik, akik a várakozásra rendelkezésre álló idő átlépésekor alkalmazzák a szükséges szankciókat.

 

"LAKÁSÉRT ÉLETJÁRADÉK" PROGRAM BEVEZETÉSE DUNAKESZIN

A Képviselő-testület márciusi ülésén a „Lakásért életjáradék” program bevezetéséről döntött.

A Magyarországon jól ismert eltartási szerződéshez hasonló programmal kíván segíteni az Önkormányzat a hozzájuk forduló szép korú lakosoknak.

Az Önkormányzat a "Lakásért életjáradék program" megteremtésével szeretne lehetőséget biztosítani a város közigazgatási területén lévő lakás, lakóház vagy udvar megnevezésű ingatlantulajdonnal rendelkező, 65. életévét betöltött magánszemélyek részére, hogy Dunakeszi Város Önkormányzatával életjáradéki szerződést köthessenek. Az életjáradéki szerződés megkötésére irányuló kérelmet, valamennyi jogosultnak együttesen kell benyújtania, azonban egy életjáradéki szerződésnek legfeljebb kettő jogosultja lehet. Az életjáradéki szerződés tárgya kizárólag a rendeletben foglalt feltételek szerinti lakástulajdon lehet.

 

SIKERES KÖZÖS MEGÁLLAPODÁS SZÜLETETT AZ EGÉSZSÉGÜGYI FÓRUMON

Dióssi Csaba, Dunakeszi város polgármestere, 2019. március 12-én, Egészségügyi Fórumra hívta városunk felnőtt és gyermek háziorvosait, ahol közös megállapodás született, egy időpontfoglaló és beteghívó rendszer bevezetéséről.

Az Egészségügyi Fórumot nagy érdeklődés kísérte, melynek köszönhetően, a találkozón szinte minden meghívott orvos részt vett. A kellemes hangulatú találkozó célja az volt, hogy tájékoztassa az orvosokat a lakosság körében, 2019 februárjában végzett online kérdőíves felmérés egészségügyre vonatkozó eredményéről. A felmérésből nyilvánvalóvá vált, hogy a várakozási idő csökkentése új megoldandó feladatot állít az orvosok és a városvezetés elé. A kutatás adatok visszaigazolták, hogy az elmúlt évek felújításainak és korszerűsítéseinek eredményeképp sokat fejlődött Dunakeszin az egészségügyi ellátás, amit az itt élők pozitívan értékeltek.

A lakosság igényeire reagálva, a várakozási idő lerövidítése és az orvosok munkájának támogatásaként, Dunakeszi Város Önkormányzata minden körzeti orvosi rendelőbe egységesen be kíván vezetni egy korszerű időpontfoglaló és beteghívó rendszert, mely jelenleg már 3 háziorvosi rendelőben működik.

Dr. Bartus Vilmos háziorvos megosztotta a jelenlévőkkel a rendszerrel kapcsolatos tapasztalatait. A páciensek időpontot foglalhatnak a helyszínen, a várótermi érintőképernyős terminálnál, vagy otthonról az interneten keresztül.  A váróteremben kihelyezésre kerülő érintőképernyős terminálnál mindenkinek be kell jelentkeznie ahhoz, hogy bekerüljön a várakozási sorba. A rendszer az előre foglalt időpontok figyelembevételével, automatikusan sorrendbe teszi és behívja a váróteremben várakozókat. A bejelentkezést követően a páciensek behívása, sorszámának a monitoron történő megjelenítésével és hangos bemondásával történik.

A rendszer bevezetésének előkészületei rövidesen elkezdődnek, bízunk benne, hogy az új betegirányító rendszernek köszönhetően, hamarosan egyszerűbbé, valamint könnyen átláthatóvá válik a bejelentkezés és ésszerűsödik a várakozási idő.

 

NYÁRI TÁBOROK A BALATONNÁL

A városi táborokba jelentkező gyerekeket egy különlegesen szép helyen, közvetlenül a Balaton partjánál épült városi üdülőben, modern szálláshelyen várjuk. A táborok programjait a Városi Sportegyesület és a város Diáksportegyesület szakemberei, illetve pedagógusok és felkészült kísérők állítják össze a résztvevőknek.

A lehetőségek: strandolás, fürdés az üdülő saját stégjén, sportlehetőségek széles választéka, röplabda, kosárlabda, pingpong, foci, kézilabda, tollas, korfball, úszás, vízilabda, sporthorgászat. Természetesen lehetőség lesz a játékra is, melyek a közösségi helyiségben állnak rendelkezésre.

A tábor díja tartalmazza a szállás, utazás és étkezés, valamint az ottani programok költségét is! Turnusonként eltérő tematikával szervezzük a programokat, ezért a díjak is eltérőek lehetnek, erről a szülői értekezleten kapnak végleges tájékoztatást! (A dunakeszi gyermekek díja a 40.000 Ft-ot nem haladhatja meg.)

A jelentkezés egységesen a Városi Sportigazgatóság címére küldött (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), elektronikusan kitöltött jelentkezési lapon lehetséges. Ha a jelentkezés elfogadásra került, a személyesen, mindkét fél által aláírt okmánnyal és a díj befizetésével válik érvényessé. A jelentkezés elbírálása a Sportigazgatóság joga, arról értesítést e-mailben, a tábor létszámának betelte után küldünk mindenkinek.

Választható turnusok:

  • 2019.06.17.-2019.06.20./3 éjszaka/ Úszás- és Vízilabda központú tábor. Táborvezető Németh Rudolf a VSD Úszó és Vízilabda szakosztály vezetője.
  • 2019.06.23.-2019.06.29./6 éjszaka/ Horgásztábor kezdő és új ifjú horgászok számára. Táborvezető Imre Zsolt Járási Hivatal vezető, pedagógus és horgász
  • 2019.07.08.-2019.07.13./5 éjszaka/ Úszás- és Vízilabda központú tábor. Táborvezető Németh Rudolf a VSD Úszó és Vízilabda szakosztály vezetője.
  • 2019.07.13.-2019.07.20./7 éjszaka/ Úszás- és Vízilabda központú tábor. Táborvezető Németh Rudolf a VSD Úszó és Vízilabda szakosztály vezetője.
  • 2019.07.20.-2019.07.27./7 éjszaka/ Tollas- és Kézilabda központú tábor. Táborvezető Povázsay György pedagógus, edző
  • 2019.07.27.-2019.08.03./7 éjszaka/ Korfball központú tábor. Táborvezető Nagy Bandor a VSD korfball szakosztály vezetője.
  • 2019.08.10.-2019.08.17./7 éjszaka/ Kosárlabda központú tábor. Táborvezető Ibrányi Márta pedagógus, edző.
  • 2019.08.17.-2019.08.24./7 éjszaka/ Kézilabda központú tábor. Táborvezető Povázsay György pedagógus, edző.

 

RENDŐRI ELISMERÉSEK

Dióssi Csaba, Dunakeszi Város polgármestere, 2019. 03. 27-én elismerésben részesített a Dunakeszi Rendőrkapitányság állományába tartozó három rendőrt. Jelentős tetteikkel nagymértékben hozzájárultak városunk biztonságához, megbecsülésünk jeleként megköszönve, Dunakeszi lakosaiért és városunk biztonságáért tett kiváló munkájukat.

Szűcs István, rendőr törzszászlós, egy szolgálaton kívüli napon észrevett egy bűncselekmény végrehajtására készülő férfit. Miután megfigyelte, felismerte és igazoltnak vélte gyanúját, azonnal értesítette a rendőrkapitányságot, szolgálatba helyezte magát és a helyszínre érkezők segítségével elfogták a férfit.

Juhász Ádám, rendőr főtörzsőrmester és Gánóczi Viktor főtörzszászlós körzeti megbízottak, az éjszaka folyamán észrevettek a síneken fekvő egy magatehetetlen, sérült ember, azonnal cselekedtek és még a vonat érkezése előtt lehúzták a vágányról, ezzel megmentették a férfi életét.

Az Önkormányzat számára nagyon fontosak a hasonló áldozatkész emberek, akik aktív szerepet vállalnak városunk lakosainak, valamint értékeinek megőrzésében és közösségünk számára egy biztonságos jövő építésében!

 

VÁROSI KITÜNTETÉSEK ÁTADÓJA

Március 28-án, ünnepi testületi ülés keretén belül sor került a városi kitüntetések és díjak átadására a VOKE József Attila Művelődési Központban. Büszkék vagyunk díjazottainkra, akik nap mint nap Dunakesziért tevékenykednek:

Kállay Gyula – Dunakeszi Város Díszpolgára Dr. Szentléleki Károly – Dunakeszi Város Díszpolgára Eich László – Dunakeszi Városért Kitüntetés Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete – Dunakeszi Városért Plakett Pállné Kovács Mária – Dunakeszi Város Közszolgálati Díj Bálintné Horváth Ibolya – Dunakeszi Város Pedagógiai Díj Becze Ágnes – Dunakeszi Város Pedagógiai Díj Dr. Ercsei Katalin – Dunakeszi Város Egészségügyéért Dr. Bayer Emil Díj Duszáné Majtényi Alice – Dunakeszi Közművelődési Díj Dobos Gábor – Dunakeszi Sport Díja

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search