Minden ami fontos

Már tudjuk, többre képes a csapat, mint amit az eddigi eredmények mutatnak! Dunakeszi - Nagykőrös 4-1!

A szurkolók megkapták a bennük felmerült kérdésre a választ. Jóval többre képes a csapat, mint az eddigi eredményei mutatják!

Ezelőtt két héttel még dunakeszi nagy csapata botladozását figyelve a szurkolók azt kérdezték: tényleg csak erre vagyunk képesek?

A vecsési 0-0-nál mutatott remek játék, sajnos ugyan gólt nem hozott, de látszódott a szervezettség, a magabiztosság és technikai fölény is. Stílusosan, szépen játszottak.

A szombati meccs nagy kérdése volt, hogy feledtetni tudjuk e a fiaskót, amit Nagykőrösön kaptunk. Tudjuk e folytatni a vecsési játékot.

Az 1-0-ás félidő után fordulva egy aktív dunakeszi csapatot láttunk, az eredmény akár fél tucatnál több is lehetett volna. A második félidő egyharmadától már világosan mutatkozott a dunakeszi csapat fölénye.

"Eljöttünk a vágóhídra!" - mondta a pályáról levonuló nagykőrösi csapat egyik játékosa.

A "nagyobb" ellenfelek a tabellán most következnek, izgalmas mérkőzések elé nézünk!

A VS Dunakeszi a tabellán a 6. helyre lépett ezzel a győzelmével!

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search