Minden ami fontos

Wellnessezni indult az a két rendőrnő, akik autójukkal frontálisan ütköztek egy kamionnal csütörtök délben az M2-es autópályán.

A 100 lóerős Fiat Panda anyósülésén utazó 45 éves asszony azonnal életét vesztette, az autó sofőrjét pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba, akinek állapota a Zsaruellátó információi időközben stabilizálódott.

"– Jó volt akár csak a közelében lenni, mert a mosolya mindent beragyogott. Közvetlen és kedves volt mindenkivel, de közben a munkáját nagyon komolyan vette. Ott nem ismert tréfát, szabálykövető volt a végtelenségig. Gyerekkora óta imádott utazni, új helyeket, tájakat megismerni, szinte minden szabadidejét ennek áldozta. Nagyon fog hiányozni!" - nyilatkozott egyik neve elhallgatását kérő ismerőse.

Az autót vezető másik zsaru fiatal kora ellenére komoly karriert tudhat maga mögött a rendőrségen, ezredesként jelenleg a BRFK egyik alosztályvezetője. 

 Vezetésével nemrégiben egy hét leforgása alatt hét drogdílert is elkaptak a nyomozók.  

Vizsgálják, hogy a csütörtöki tragikus baleset pontosan miért történt, lapunk azonban úgy tudja: a Panda sofőrje nem előzött, valamiért azonban mégis áttért a szemközti sávba.

A teljes cikk itt olvasható:

http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/kolleganoje-mellett-halt-meg-a-rendorno-az-m2-es-autopalya-baleseteben/pw2h3q6?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search