Minden ami fontos

Csak fantáziálás terméke a dunakeszi METRO végállomás! Itt vannak a tények!

"A 3-as metró új végállomása a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz, a Jégpalota szomszédságában, ahol egy vasúti megálló is létrejön a váci vonalon. Itt egy intermodális csomópont épül ki, mely összekapcsolja a 14-es villamos, a 3-as metró, a váci vasút, a helyi buszok állomásait. 

"A beruházás mindezek mellett magában foglalja a Megyeri út külön szintű átvezetését a Budapest-Vác vasútvonal alatt. Ez a közút járdával, kerékpáros átvezetéssel vezeti át a forgalmat a vasút túloldalára, ahol a Dunakeszi út található."

A Főpolgármesteri Hivatal arról számolt be az MTI-nek, hogy Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyetértett azzal, hogy elindítsák a 3-as metróvonal északi meghosszabbításának tervezését. A Tanácsot kormány és a Fővárosi Önkormányzat tavaly novemberben hozta létre a fővárost érintő ügyek intézésére.

Ezt kell elvégeznie a tervező konzorciumnak

A napokban megjelent írásbeli konzultációs felhívás alapján a most megrendelendő tervezési feladatok tartalmazzák

  • az Újpest-Központ és Káposztásmegyer, Megyeri út közötti metróvonal engedélyezési terveit,
  • a szükséges létesítési engedélyek megszerzését, 
  • az esetleges uniós támogatáshoz elengedhetetlenül szükséges részletes megvalósíthatósági tanulmányt,
  • valamint a XV. kerületi önkormányzat kérésének megfelelően egy esetleges rákospalotai szárnyvonal kiépítési lehetőségének vizsgálatát.   

A tervezési munka az írásbeli konzultációs eljárás lezárulta után, várhatóan 2019 nyarán kezdődhet - áll a közleményben."

 

Teljes cikk:

https://magyarepitok.hu/aktualis/2019/04/rakospaoltai-szarnyvonalat-is-kaphat-a-3-as-metro

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Állás

Csomagoló munkakörbe versenyképes jövedelemmel keresnek munkatársakat Fótra!

Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search