Minden ami fontos

Nem Dunakeszin keresztül tervezik a Budapest-Varsó gyorsvasutat!

A repülős utazással is felveheti a versenyt a Budapest-Varsó gyorsvasút.

Megszületett a nyilatkozat, mely szerint a visegrádi négyek együttes összefogásával valósul meg a vasútvonal.

 

A V4-ek aláírták a magyar fővárostól egészen Varsóig futó gyorsvasút megépítésére szolgáló közös együttműködésről szóló nyilatkozatot pozsonyi találkozójukon.

A négy országot átszelő beruházáshoz szükséges, 1,14 milliárd forintos költségű megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását a közbeszerzési adatok szerint az Utiber Kft., a Főmterv Kft. és a Trenecon Zrt. konzorciuma vállalta el.

A négy országot átszelő beruházáshoz szükséges, 1,14 milliárd forintos költségű megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását a közbeszerzési adatok szerint az Utiber Kft., a Főmterv Kft. és a Trenecon Zrt. konzorciuma vállalta el.

A gyorsvasút 300 kilométer/óra sebességgel száguld majd.

A zöldmezős beruházásban elkészülő, kétvágányú, gyorsvasútnak egy teljesen új pályát fognak kiépíteni, amelyen a vonatok 300 kilométer/óra körüli sebességgel közlekednek majd. A Budapestet, Pozsonyt, Prágát és Varsót összekötő szakasz építkezését részben uniós támogatásból valósítanák meg.

A gyorsvasút felveheti a versenyt a légi közlekedéssel is, főleg annak köszönhetően, hogy a repülőterektől eltérően a vasútállomások a városközpontokban találhatók.

A pozsonyi találkozón a V4-ek politikusai tárgyaltak annak lehetőségeiről is, hogyan működhetnének együtt a be nem fizetett autópálya-díjak határon átnyúló behajtása terén.

Forrás: pestpilis

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search