Nem dunakeszis (na ezért kapni fogok) történet, de megérdemli, hogy szóljunk róla. Ilyen is van a mi kis világunkban.
"A nyuszis hajléktalan utolsó útjára indult.
Mécsesek sorakoznak a Stadionok buszpályaudvar lépcsőjén, ott, ahol nemrégiben még ő maga üldögélt. Itt lett rosszul néhány hete, innen szállították kórházba. Stroke – hangzott a diagnózis. Az orvosok mindent megtettek érte, és úgy tűnt, van is remény, ám május 30-án, életének 61. évében örökre itt hagyott bennünket a „nyuszis hajléktalan”, mindnyájunk János bácsija, aki arra tette fel az életét, hogy összekuporgatott pénzéből gyermekeket ajándékozzon meg.
Éppen legörömtelibb napjait élte: elteltek a karácsony utáni eseménytelenebb, várakozással teli fagyos hónapok, és elérkezett az időszak, amikor ismét ajándékozhat. Húsvéttól egészen gyermeknapig volt tele a „naptárja”, többnyire hátrányos helyzetű gyermekeket befogadó óvodák és gyermekotthonok kis lakói vártak rá, s persze az utca aprócska járókelői is a megszokott helyén, a Stadionoknál. Ő pedig szorgosan készítette a csokinyuszikat és csokitojásokat rejtő ünnepi csomagokat.
Utolsó nagyszabású ajándékozására nagypénteken került sor: akkor azokat a szegénysorsú gyermekeket gyűjtötte egybe és lepte meg, akik a hajléktalanszállójához tartozó családok átmeneti otthonában élnek.
Teljes cikk itt olvasható:
Tovább