Minden ami fontos

Egyik portál ezt írja, a másik azt. Mi írjuk ezt is, azt is!

Két magyar alelnöke lett az Európai Parlamentnek.

Szerdán az Európai Parlament az elnök után a 14 alelnök személyéről is döntött. Két magyar EP-képviselő is alelnök lesz. A Fideszből Járóka Líviát, a Demokratikus Koalícióból Dobrev Klárát választották meg.

A legtöbb szavazattal, 618-cal az ír Mairead McGuinnest választották meg a képviselők. A második legtöbb voksot a portugál Pedro Silva Pereira kapta (556). A harmadik legtámogatottabb alelnök a német Rainer Wieland (516). Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a hetedik legtöbb voksot szerezte, 402-t. Járóka Líviát, a Fidesz EP-képviselőjét 349 szavazattal választották meg alelnöknek (ezzel a tizedik). Járóka egyébként már 2017 novembere óta alelnök.

 

Az EP-nek 14 alelnököt kell választania, egyelőre 11-et sikerült, azaz még további 3 jelöltet elfogadhatnak a második körben.

A szükséges abszolút többség 331 voks volt az első szavazáson.

"Dobrev Klára, miközben csak pár napja képviseli a Demokratikus Koalíciót az Európai Parlementben, a legmagasabb közjogi méltóságot nyerte el, amit valaha szabadelvű-balodali magyar politikus az unió parlamentjében elért" - írta közleményben a DK elnöksége. Dobrev Klára programja nem változott. Azért fog tenni alelnökként is, hogy közelebb kerüljünk az erős, egységes Európához és ahhoz, hogy ez az Európa vigyázzon ránk, minden európai emberre. Tisztességes bérekkel, nyugdíjjal, családtámogatással - tették hozzá.

„Járóka Lívia az európai szegénység felszámolása, a roma polgárok integrációja, valamint a nők helyzetének javítása érdekében kifejtett munkásságával kivívta képviselőtársai elismerését, akik szavazatukkal támogatták az alelnökké választását” – írta közleményben a Fidesz-KDNP strasbourgi küldöttsége.

Forrás: euronews

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search