Minden ami fontos

Így zajosítják a hibrid és elektromos autókat

Az EU által hozott rendelet kötelezővé teszi a hanggenerátort ezekben a járművekben.

A villanyautók esetében városi környezetben nem annyira segít a zebránál a „megállni és fülelni” kombináció, hiszen tisztán elektromos módban alacsony sebességnél szinte nulla zajt generál egy ilyen jármű. Szintén igaz ez a hibrid modellek egy részére is, melyek tolatáskor is hasonló veszélyt jelentenek az óvatlan, esetleg mobiljukba meredő gyalogosokra. Éppen ezért az EU hozott egy rendeletet, mely 2019 július 1-jétől lép érvénybe: az villanyos és a tisztán elektromos módra képes hibrid autókat kötelező hanggenerátorral felszerelni a gyalogosok védelmének érdekében. A júliusi határidő az új típusúnak számító, vagyis az új EK típusjóváhagyási számmal rendelkező hibrid és tisztán elektromos járműveket érinti. De hogyan oldják meg ezt az autógyártók?

Azok a vállalatok, melyek régebb óta foglalkoznak elektromos és hibrid járművek gyártásával már egy ideje elkezdték fejleszteni az ilyen rendszereket. A Toyota, a Nissan és még több gyártó már most is felszereli modelljeit különböző hanggenerátorokkal. A Harman például egy olyan rendszert talált ki, mely a gázpedál álláshoz igazított erősségű „zajt” bocsát ki az autó elejébe és hátuljába szerelt hangszórókból.

Az Aptiv rendszere szoftveres algoritmust használ ahhoz, hogy az autó sebességéhez képest a lehető legjobban hallható legyen a külvilág számára a jármű közeledése. A tónusokat a gyártó jellegzetességeihez lehet igazítani, külön hang állítható be a tolatáshoz és az elektromos töltést jelző hang is része a csomagnak.

A nagyobb problémát eddig a zajok és rezgések eltűntetése jelentette, főleg az utastérbe bejutó vibrációt és kellemetlen hangokat igyekeztek különböző módokon kiküszöbölni. Ezt vagy masszív szigetelőanyagokkal, vagy okosabb, a zajhullámokkal ellentétes frekvenciát alkalmazó rendszerekkel érték el. Az Audi például a 4,0 literes, V8-as TFSI motor bemutatásakor vezette be az aktív motortartó bakokat, melyek hidraulikusan működve fékezték meg a blokk rezgéseit. Ez azért volt kiemelten fontos, mert a hengerlekapcsolási funkciókor a 4 hengerre váltáskor nagyobb rezgést keltett volna az erőforrás az utastérben.

Forrás: https://www.alapjarat.hu/

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search