Minden ami fontos

Szombaton 9 és 13 óra között hatástalanítják a bombát! A Vác-Budapest vonalon utazókat pótbuszok szállítják majd a kieső útvonalon.

A robbanószerkezet hatástalanítását a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei szombaton, várhatóan 9 és 13 óra között végzik el.   

Szerda este Rákospalota-Újpest állomás vágányfelújítási munkálatai közben éles, II. világháborús bombát találtak. A robbanószerkezetet előreláthatóan csütörtökön hatástalanítják, amely akár három órát is igénybe vehet.

Az érintett területet a lakosságnak és az ott dolgozóknak legkésőbb szombat délelőtt 9 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. Az ott élőknek a IV. és a XV. kerület egy-egy befogadó helyet jelölt ki: a IV. kerületben a Újpesti Szigeti József Utca Általános Iskolát, a XV. kerületben pedig a REAC sportpályát, valamint gondoskodnak a folyamatos egészségügyi ellátásra szorulók, mozgásukban korlátozottak szállításáról és felügyeletéről.   

A bomba hatástalanításával összefüggésben a MÁV korlátozza a vonatközlekedést a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon. A hatósági intézkedés ideje alatt pótlóbuszok szállítják majd az utasokat. A budapesti közösségi közlekedést érintő esetleges változásokról a BKK tájékoztatja az utazóközönséget. A művelet megkezdéséig a közösségi közlekedés zavartalan lesz - közölték.   

A kormányhivatal közleménye szerint a kiürítés a IV. és XV. kerületben mintegy 700 embert érint. A rendőrök a kiürítési területen található háztartásokat felkeresik, a lakosságot tájékoztatják, illetve a postaládákba tájékoztatókat helyeznek el. A kiürítéssel kapcsolatos további információk megtalálhatók a kormanyhivatal.hu oldalon - közölték.

atv.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search