Minden ami fontos

2019. július 7-én, Dr. Beer Miklós püspök atya felszentelte az alagi Szent Imre templomot

  1. decemberében ünnepelték az alagi Szent Imre templomban az első szentmisét, Csík József atya szolgálatával.  2019. július 7-én, Dr. Beer Miklós püspök atya felszentelte a templomot.

A templom nyolcvan éve használatba került, a háború elmúltával is fejlesztették, ékesítették, de a felszentelés nem történt meg. Most, egy teljes körű belső felújítás, korszerűsítés után látszott lehetségesnek az alapítók, és építők munkáját megkoronázni, a templomszentelés ünnepével.

A főpásztor és az egyházközség együtt ünnepelt paptestvérekkel, papnövendékekkel, a helyi plébániák, és testvér felekezetek képviselőivel, városi és állami vezetőkkel: előbbieket Dióssi Csaba polgármester, utóbbiakat Soltész Miklós államtitkár vezette. Jelen voltak a munkálatokat vezető, végző tevékeny szakemberek, művészek is.

A templom énekkarának közreműködése mellett, az ünnepi szentmisében a főpásztor a szentelés liturgiájának részeként - többek között- 12 helyen megkente a templom falait krizmával. Szentbeszédében a templom, mint a "béke helye" kapott nagy hangsúlyt, Jézus szavaira építve, aki a nap evangéliumában tanítványait arra kérte, hogy megérkezve egy helységbe először ezt mondják: "békesség e háznak"! A templom legyen minden benne imádkozó számára a béke tapasztalata, akár "a legnagyobb igazságtalanság, a megbocsátás által is" - hangoztatta. A liturgiát szeretetvendégség követte a szomszédos iskola aulájában.

A Historia Domus-ból (1942-ből): "Csík József esperes plébános az ünnepség befejezéséül egy pár szavas összefoglalót mond. A templom nem kész, nem fejeztük be. Kár is lett volna befejezni, mert Isten építi házát, és így mennél tovább tart, annál több érdemet szerezhetünk. Templomunk a magyar szív és lélek munkája. Erősítsük lelkünket, hogy templomunkat akkor is építhessük, ha már kész lesz. Erősödjünk kitartásban, szeretetben, hogyha Magyarország újra egész és ismét nagy lesz, akkor is folytathassuk építő munkánkat."

Forrás: Kecskés Attila plébános

Képek: Medve Gábor

Váci Egyházmegye

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search