Minden ami fontos

Akár 660 ezer Forintra is büntethetnek a horvát rendőrök. Vezess figyelmesen Horvátországban!

A horvát parlament szigorúbb rendelkezéseket fogadott el a nagyobb kockázatú közlekedési szabályszegések elkövetése esetén.

A kiemelt, legnagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő cselekmények esetében az eddigi 10 000 kuna (440 ezer forint) bírságot az igencsak tetemes 20 000 kunára (880 ezer forint), míg a korábbi 5000 kuna (220 ezer forint) bírságot 15 000 kunára (660 ezer forint) emelték.

A legmagasabb összegű bírságok olyan közlekedési szabályszegésekre vonatkoznak, mint például az autópályán menetiránnyal szemben való közlekedés, a megengedett sebesség túllépése legalább 50 km/h-val, a tilos jelzésen való áthaladás, az ittas vagy kábítószer hatása alatti vezetés (amennyiben a cselekmény során más eredmény – például veszélyhelyzet, közúti baleset – nem következik be), továbbá az alkoholos és kábítószeres vizsgálat megtagadása.

Ugyancsak kiemelt bírságra számíthat az, akinek jogosítványát felfüggesztették, vagy visszavonták, és ennek ellenére vezetői engedélyhez kötött járművet vezet.

Forrás: Baleset-megelozes.eu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search