Minden ami fontos

A dunakeszi Kutyavezető Képző európai hírű tevékenységet végez a rendvédelmi kutyák képzése terén

Az Európai Unió 2011-ben Kynopol néven hozta létre a rendvédelmi kutyavezetők hálózatát. Mindez hozzájárulhat a szervezett bűnözés, illetve súlyos nemzetközi bűncselekmények elleni egységesebb fellépéshez.

A projekt a Belső Biztonsági Alap és a magyar Belügyminisztérium támogatásával jött létre, melynek célja a szolgálati kutyakiképzés és az ebek szolgálati alkalmazásának erősítése. Mindezt az elkövetkező három évben további forrással tervezik bővíteni, hangzott el augusztus 27-én Pilisszentkereszten.

Az elmúlt egy évben hét alkalommal adott otthont Magyarország a Kynopol tevékenységeinek – mondták a záró értekezleten. A határon átnyúló bűnözés visszaszorításában a kutyakiképzéssel és -vezetéssel foglalkozó egységek kiemelten fontos szerepet játszanak – mondta Less Ferenc alezredes, majd köszöntő beszéde után a Belügyminisztérium Európai Uniós és Nemzetközi Helyettes Államtitkárság képviselőjének összefoglaló előadását vezette fel.

Számos ország rendvédelmi kutyavezetője mellett a házigazda Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központjának szakemberei is jelen voltak. A magyar és külföldi szakemberek a szolgálati kutyakiképzésben elért eredményeket mutatták be két napon át.

Magyarországon tavaly összesen 477 kutyavezetőt és kutyát képeztek ki, ebből 56 fő alapképzésben, míg 59 kutya kiképző tanfolyamon vett részt. A kutyák száma ennél lényegesen nagyobb, hiszen 570 szolgálati kutya évente kötelező teljesítménybírálatát hajtották végre. Az általános rendőrségi feladatok ellátása mellett a Magyar Honvédség részére 13, az Országos Polgárőr Szövetség tagszervezeteinek részére 9, míg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület számára is elvégezték három kutyának a minősítését – emelte ki Less Ferenc alezredes.

– A bűnüldözési szolgálatok rugalmas és eredményes együttműködésének biztosítása érdekében a határokon átnyúló műveletek esetében meg kell könnyíteni a szolgálati kutyák közös alkalmazását. A Frontex hathatós eredményeket ért el a szolgálati kutyák kiképzőprogramjainak összehangolása terén, de a Kynopol szélesebb spektrumban foglalkozik a szakterülettel – tette hozzá az alezredes.

Forrás: police.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search