Minden ami fontos

A váci és veresegyházi vasútvonalak fejlesztése kimarad a 2021-től induló uniós pénzügyi ciklusból?

Erről ír a budapestkornyeke.hu

"Nagyon sok pénzt szánnak az elővárosi vonalak felújítására, bővítésére, ezért Budapest és az agglomeráció egy része lehet a következő, 2021-től induló uniós pénzügyi ciklus nagy nyertese. Nem örülhetnek viszont a váci és a veresegyházi vonalon közlekedők, oda ugyanis nem jut forrás, de a budai agglomeráció problémáit megoldó budai elővárosi vonalak építésére sem lesz pénz.

Szeptembertől került a tagországok elé az új uniós költségvetés, amelynek a tétje az, mennyi pénzt osszanak ki a következő, 2021-27-es uniós pénzügyi ciklusban a tagállamok között. Magyarországra mintegy 700 milliárd juthat városi kötöttpályás és nagyvasúti fejlesztésekre a kohéziós és strukturális alapokból, illetve törzsvasúti infrastruktúránkra további 400 milliárd forint érkezhet.

Monorra és Ferihegyre építenének vonalat

Már 2016 novemberében döntés született arról, hogy vasút épüljön a a Nyugati pályaudvarról a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, majd onnan tovább Monorra. Ebben viszonylagos konszenzus van szakmai körökben, a projektre a CEF forrásra pályáznánk, amelyet jó eséllyel el is nyernénk rá.

A reptéri vasút azonban mégsem épül, korábban a kínaiak is bejelentkeztek annak megépítésére, ők egy a Keleti és a reptér között kiépített közvetlen vasútvonalat építenének. A monoriak is nagyon örülnének, neki, hiszen ők gyakran szenvednek a jelenlegi vonal pontatlansága és a kimaradó járatok miatt."

"Elővárosi vonalak a fővároson belül

A másik nagy budapesti vasúti beruházást is a CEF forrásból  finanszíroznánk, ez azt tenné lehetővé, hogy a mostaninál sokkal több vonat közlekedhessen Kelenföld és Kőbánya-Kispest között. A projekt első üteme, a Déli összekötő vasúti híd háromvágányúsítása már folyamatban van, a következő ütemben Ferencváros állomás kapacitását növelnék meg mert ez ma egy szűk keresztmetszet a vonatok számára, illetve új megállók épülnének a Közvágóhídnál, az Ecseri útnál, és a Rákóczi-híd budai hídvőjénél, az Infoparknál.

Budai elővárosi vonalak elfelejtve

Az eddig ismert vasúti fejlesztések csak a fővárost és a pesti agglomerációt érintik. A budai elővárosi vonalak építését, például a győri vonalból a Zsámbéki-medence településeire kiágazó szárnyvonalakra nem adott be senki pályázatot, pedig már 2013-ban készültek tanulmányok a Budakeszi vasúti bekötéséről.

Felújítják viszont a Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonalnak a Nagykáta–Újszász-szakaszát, a sebességet 120 km/órára emelnék.

Kimaradhat a váci és veresegyházi vonal is a jóból

Ami biztosan lemarad az uniós listáról: a Budapest–Vác–Szob-, az ország legforgalmasabb elővárosi vasútvonalának felújítása – elsősorban a budapesti szakasznak lenne szüksége beavatkozásra –, de az agglomerációban legrosszabb állapotú veresegyház–váci és lajosmizsei vonalak modernizálása sincs tervben – a lap szerint.

Kiemelt kép: Elővárosi vonat a váci állomáson

Forrás (részletek): BudaPestkörnyéke.hu"

 

 

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search