Minden ami fontos

Bajnokaspiráns a VS Dunakeszi felnőtt csapata?

Idegenben játszva a hazaiak szurkolói szinte már elkönyvelik és a teljesítmény alapján tényként kezelik, hogy a vendég Dunakeszinek nagyon jó csapata van és aspirálhat a bajnoki címre.

"Nézd milyen fiatalok, agresszívek, technikásak és támadó szellemben játszanak, nem hagynak minket levegőhöz jutni!" - talán így foglalható össze az a véleménycsokor amit a hazai szurkolók mondanak a Dunakeszi vendégként való szereplésénél. 

Veres Viktort kérdeztük a csapat céljairól, aki a góllövő lista 2. helyét foglalja el 8 góllal, volt klubtársaival, Maka Alexel és Horváth Martinnal egyetemben, Bata Csongor (10 gól, VS Dunakeszi!) első helye után:

„A célunk egyöntetűen a bajnoki cím!

Az elmúlt héten felmértük és megbeszéltük, ki milyen eredményt vár a csapattól az eltelt eredményeket és időszakot figyelembe véve.

Egyöntetű volt a vélemény, hogy a gödöllői meccsel együtt a 13 pont megszerezhető!

Ebből hármat Gödöllőn teljesítettünk.

Tehát 10 pont megszerzése a cél a Dunavarsány, a Nagykáta, a Biatorbágy és a Veresegyház ellen.

Én úgy gondolom, hogy ez abszolút teljesíthető. Semmivel sem készülünk másképp az elkövetkezendő meccsekre, mint eddig. Minden csapatból készülünk, ismerjük a játékukat és ha nyomás alatt tudjuk tartani őket, csak az adandó helyzetet kell kihasználni, hogy vezetést szerezzünk.

 A szurkolók már nagyjából láthatják, hogy összeszokott csapatunk van, belülről azt látom, hogy nagyszerű egyéniségekből állunk és képesek vagyunk csapatként gondolkozni.

Csapatkapitányként lehetőséget kaptam Kecskés Zoltántól, hogy azt a mentalitást, azt a győzni akarást sugalljam a társaim felé, ami bennem van. Az utolsó percig meg akarom nyerni az összes mérkőzésünket! A szurkolóknak pedig ígérem, mindent meg fogunk tenni, hogy méltó helyen végezzünk és így megköszönjük a támogatást.

Hajrá VSD!”

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search