Minden ami fontos

HETI HÍRLEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL

Hirdetések

Veresegyház, 2019.11.10.

Évközi 32. vasárnap

  1. November 12-én, Farkas József atya halálának 20.évfordulóján az esti szentmisét érte ajánljuk fel.

  2. Kedden, november 12-én 19.30–kor folytatódik a felnőtt hittan Zsolt atyával az erdőkertesi közösségi teremben, amelynek keretében Mindenszentek és halottak napja ünnepeihez kapcsolódva előadás és beszélgetés lesz a gyászról. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! 
  1. Testvértelepülésünk, az erdélyi Atyha falu temploma 2016-ban villámcsapás következtében egészében leégett. Veresegyház az önkormányzati támogatással és különböző gyűjtésekkel, beleértve a templomi gyűjtést is, több, mint 5.000.000 Ft-tal járult hozzá a templom újjáépítéséhez. Az atyhaiak nagyon szeretnék megköszönni minden veresegyházi támogató nagylelkű adományát, ezért Korond és a területileg hozzátartozó Atyha elöljárói, valamint plébánosuk, Adorján Imre atya eljön hozzánk és egy hálaadó szentmise keretében köszönik meg mindenki önzetlen segítségét november 17.-én, vasárnap 9.30-kor. Egyúttal ebben a szentmisében tartjuk a Szent Erzsébet búcsút is. Mindenkit szeretettel várunk!
  2. Szent Erzsébet napi tartós élelmiszergyűjtést tartunk november 17 - 24 között. Az adományokat a helyi Karitász csoport fogja eljuttatni a településen élő rászoruló családok számára. Kérjük a híveket, hogy adományaikat elsősorban a vasárnapi misék alkalmával szíveskedjenek elhozni és a karitász csoport tagjainak átadni. Köszönettel fogadunk nagyobb bevásárló táskákat, szatyrokat az adományok csomagolásához. Adományaikat előre is köszönjük! 
  1. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit november 23.-án szombaton 16 órától filmvetítéssel egybekötött előadásra, beszélgetésre! Témánk a teremtésvédelem, fenntartható fejlődés. Meghívott vendégünk Dr. Zlinszky János egyetemi docens, környezetvédelemmel foglalkozó szakember. A vetítésre kerülő film címe: „HOLNAP”, egy pozitív klímafilm. Szeretettel ajánljuk a testvérek figyelmébe! 
  1. Ugyanezen a napon, november 23-án, Krisztus Király ünnepének előestéjén - immár harmadik alkalommal - minden országban összegyűlünk, ezernyi templomban egy óra szentségimádásra, hogy találkozzunk Urunkkal és imádkozzunk mindazokért, akik még nem találkoztak Vele! Templomunkban 20 órakor kezdődik a szentségimádás. Az alkalmat Zsolt atya vezeti. Gyónási lehetőség lesz egész idő alatt, a zenei szolgálatot az Eucharist együttes látja el. Szeretettel hívunk és várunk Mindenkit! 
  1. Jövő vasárnap a Karitász javára gyűjtjük a perselypénzt.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search