Minden ami fontos

Műegyetemi Sportrepülő Egyesület gépei hazatérhettek Dunakesziről!

Ez idáig többek között Dunakeszin, az Opitz Nándor Repülőklub segítségével repülhettek

„A 2010-es évek éppenséggel nem kerülnek a magyar repülés aranyoldalára: a Malév bukásával mintha veszélybe került volna minden más repülési ágazat. Ezen belül is mintha összehangolt támadás indult volna a magyar sportrepülés ellehetetlenítésére. Mintha sokaknak lett volna céljuk elsősorban a repülőterek megszüntetése, hogy azokon az értékes nagy zöld mezőkön, ahol a nem igazán pénztermelő vitorlázógépek emelkedtek a levegőbe a nem igazán profithajhász emberekkel a kabinokban, valami inkább hasznot hajtó tevékenység történne, netán ingatlanberuházás, lakópark vagy üzletközpont… ” – írja az IHO.

Több évvel ezelőtt a tulajdonos magyar állam felszólította a végleges kipakolásra a repteret üzemeltető Műegyetemi Sportrepülő Egyesületet, mert a Vagyonkezelő a reptér kezelésének hiányosságaira hivatkozva felmondta a az MSE-vel kötött szerződést.

Az MSE nem adta fel, perelt, és működött tovább, hol rosszabb, hol jobb körülmények között, más repülőtereken, Budaörsön, Farkashegyen, és ahol leginkább segítették és befogadták a hontalanokat: Dunakeszin, az Opitz Nándor Repülőklub segítő partnerségével.

Idén tavasszal a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál zajló eljárás a Vagyonkezelővel „megegyezési szakaszba került”, október végén pedig ennek alapján megszületett az új reptér-engedély.

Határhegyen újra repülnek! 

Forrás: iho

#keszichannel

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search