Minden ami fontos

Angliában fogták el a Pest megyében tíz elfogatóparanccsal rendelkező unokázós csalással is gyanúsított férfit és női társát

Tíz elfogatóparancs van érvényben – többek között bűnszervezetben részvétel, csalás és erőszakos bűncselekmények miatt – az ellen a férfi ellen, akit a Budakörnyéki Járásbíróság, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság is keresett.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 34 éves férfi a 30 éves nővel közösen a szigetországból irányított egy olyan bűnözői csoportot, amely az úgynevezett unokázós csalásokra specializálódott. Az elkövetők Angliából telefonáltak idős sértetteknek, azt színlelve, hogy az unokáikat baleset érte. A sértettek több százezer vagy akár milliós nagyságrendű összegeket adtak át azoknak a futároknak, akiket a bűnszervezet vezetői irányítottak a becsapott emberek magyarországi lakcíméhez.

Az európai elfogatóparanccsal is körözött személyek felkutatását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Alosztálya kezdte meg a Pest megyei rendőrökkel együttműködve. A gyanú szerint a bűnözői páros Angliában rejtőzött, ezért a magyar fejvadászok a Célkörözési Egységek Európai Hálózatán (ENFAST) keresztül felvették a kapcsolatot a brit NCA UKICB (Nemzeti Bűnügyi Ügynökség) Célkörözési Egységével. A közös együttműködésnek köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett személyek Liverpoolban tartózkodnak. Az angol társzervnek a férfit és a nőt 2019. november 22-én összehangolt rendőri akció keretében sikerült kétséget kizáróan beazonosítania, majd a helyi rendőrökkel együttműködve liverpooli lakásukban elfognia és őrizetbe vennie.

A férfi és a nő Magyarországnak történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság.

Következő TV-műsorok

18 dec.
Hetedhét Magazin
12.18.2019 7:00 pm
19 dec.
VVTV Híradó
12.19.2019 4:00 pm
19 dec.
VVTV Sportmagazin
12.19.2019 4:30 pm
19 dec.
VVTV Kulturális Magazin
12.19.2019 5:00 pm
19 dec.
VVTV Hit Remény Szeretet
12.19.2019 6:00 pm
19 dec.
VVTV Híradó
12.19.2019 7:00 pm
19 dec.
VVTV Sportmagazin
12.19.2019 7:30 pm
19 dec.
VVTV Kulturális Magazin
12.19.2019 8:00 pm
19 dec.
VVTV Házunk Tája
12.19.2019 9:00 pm
20 dec.
Futsal mekőzés
12.20.2019 8:00 pm
21 dec.
Váci Egyházmegyei Hiradó
12.21.2019 8:00 pm

Sportesemények

Események nem találhatóak
Állás

Csomagoló munkakörbe versenyképes jövedelemmel keresnek munkatársakat Fótra!

Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search