Minden ami fontos

2025-ben már az űrben foglalhatsz szobát!

2025-re tervezik megépíteni az első űrhotelt!

Az emberiség pár éven belül megteszi az első lépést a világűr meghódítására: nemsokára megépülhet az első űrhotel.

19 ezer nényzetméteren, 24 külső modullal rendelkező űrhotelben magánlakosztályok, hotelszobál és a kisegítő személyzet szállásai lesznek elhelyezve.

A létesítményt Von Braun Űrállomásnak nevezik el, Wernher von Braun rakétatudós után, aki korábbi náci munkássága miatt igen megosztó személyiség, később viszont a NASA elismert kutatója lett. Az alapötlet még 1950-ben az ő fejéből pattant ki, és a közel hetvenéves alapkoncepció megihlette Tim Alatorre dizájnert.

Gateway Alapítvány nemrégiben jelentette be tervét, miszerint olyan hotelt szándékoznak építeni hat éven belül a világűrbe, ahol hetente száz turistát tudnának elszállásolni. A kör alakú hotel a tervek szerint 2025-re fog elkészülni, és ekkortól már fogadná is a vendégeket. 

Forrás: femina.hu

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search