Minden ami fontos

Magyar lány, Mikó Fanni lett a Miss Intercontinental 2019. győztese

Világraszóló siker: magyar lány lett a világ legszebbje!

 Mikó Fanni lett a Miss Intercontinental 2019.

Emberemlékezet óta nem volt ilyen: magyar lányt találtak a legszebbnek a világversenyen.

Történelmet írt Mikó Fanni: őt választották meg a legszebbnek a Miss Intercontinental 2019 versenyen, maga mögé utasította ezzel a nemzetközi mezőnyt. Fanni augusztusban már bebizonyította, hogy van keresnivalója a legszebbek közt, hiszen ő nyerte itthon a Magyarok Világszépe nevű versenyt, amit Fásy Ádám neve fémjelez. Ráadásul lapunk olvasói is rá szavaztak, így Fanni kettős sikert aratott.

A nemzetközi versenyt idén az egyiptomi Sharm El Sheik-ben rendezték, Fanni már több hete itt készült a versenyre a többi lánnyal együtt, egy ötcsillagos luxusszállodában.

"A nemzeti igazgatók között egyöntetű a vélemény, miszerint az idei mezőny jóval erősebb az előző éveknél, de én ennek ellenére bízom abban, hogy jó eredménnyel zárjuk a versenyt" - mondta néhány napja Fásy Ádám, és úgy tűnik, optimizmusa visszafogott volt, hiszen a magyar lány fölényesen győzedelmeskedett.

Forrás: 

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/miko-fanni-lett-a-miss-intercontinental-2019/vsfjwf2?utm_source=pushengage&utm_medium=pushnotification&utm_campaign=pushengage

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search