Minden ami fontos

A fóti lánykereskedők 1000 Euróért adták vették a lányokat, volt aki saját 21 éves unokatestvérét futtatta Németországban.

Háromnegyed éve adtunk hírt a fóti lányfuttatók elfogásáról. Tavaly márciusban és novemberben voltak letartóztatások Fóton. A Zsaru Magazin a teljes történetről ír. 

Lánypiacot tartottak fenn

Prostituáltként bocsátották áruba a lányokat egy magyar bűnszervezet tagjai külföldön. Az öt elkövető egymás között is kereskedett a nőkkel a nagyobb haszon reményében.

A bűnbanda tagjait több év után érték utol a zsaruk. 

Volt, hogy a tettesek attól sem riadtak vissza, hogy bezárják, megfenyegessék és kizsákmányolják a nőket. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) felderítő főosztálya bűnszervezetben, üzletszerűen, személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a gyanúsítottak ellen. A nyomozás adatai szerint 2014-re datálható, amikor az emberkereskedő csoport tagjai belevágtak az üzletbe. A Pest megyei zsaruk egy állampolgári bejelentés alapján kezdtek vizsgálódni az ügyben. A nyomozás során hamar egyértelművé vált, hogy több lányt is hamis ígéretekkel csaltak kelepcébe, amiből nehéz volt számukra a menekvés.

– A sértettek jellemzően nehéz sorsú, rossz anyagi körülmények közül érkező fiatal nők és lányok voltak – magyarázta Opauszki András alezredes, a KR NNI felderítő főosztályának vezetője.

A teljes cikket itt olvashatod:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/zsaru-magazin/lanypiacot-tartottak-fenn

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search