Minden ami fontos

Néhány nap alatt az osztrákok megszüntették a Dunán úszó 30 km-es olajfoltot.

30 kilométeres olajfolt úszott a Dunán, Bécsnél leállították a hajóforgalmat is.

Bécs térségében az osztrák hatóságok megszüntették azt a harminc kilométernyi hosszú olajfoltot, amely a Dunán úszott

A mintegy 30 kilométer hosszú olajfoltot csütörtök reggel észlelték az osztrák fővárostól északra található Korneuburg és a délre fekvő Schwechat között.

A hajóforgalmat Greifenstein és a freudenaui vízerőmű között szüneteltették. A rendőrség emellett lezáratták a Duna mentén minden ivóvízkutját Bécs térségében.

“Egyelőre nem tudni, ki vagy mi okozhatta ezt. A vizsgálat még tart” – idézte a Der Standard című helyi lap a rendőrséget. A történtek kivizsgálásába a tűzoltóságot is bevonták, valamint búvárokat és hajókat is bevetettek.

Egyik első intézkedésként úszógátat létesítettek az olaj felfogására a bécsi Északi-hídnál horgonyzó iskolahajónál.

A Duna magyarországi szakaszán nem rendelnek el védelmi készültséget.

Csütörtök kora délutánra sikerült körülhatárolniuk és megszüntetniük az osztrák hatóságoknak a Dunán Bécs magasságában úszó, mintegy 30 kilométeres olajfoltot - mondta az InfoRádiónak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A Nemzetközi Dunavédelmi Bizottság, az ICPDR protokollja szerint erről mind a szlovák, mind a magyar vízügyi hatóságokat tájékoztatták az osztrákok.

Forrás. infostart.hu, hajozas.hu

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search