Komolyan mérlegelik a csehek a kétszázas tempó bevezetését ott, ahol ez lehetséges. A vasúti infrastruktúra-kezelőség (új nevén Správa železnic - SŽ) már próbameneteket is végrehajtott, az egyik ilyen nyilvános teszt nemrég zajlott.

Egyelőre öt szakaszon tervezik a maximális megengedett sebességet 160 kilométer per óráról 200 kilométer per órára növelni. Az első szakasz, ahol a vonatok kétszázzal száguldhatnának, az a nemrég felavatott ejpovicei alagút Nyugat-Csehországban, ahol az eredeti tervek szerint már az átadástól 200 kilométer/óra lett volna a pályasebesség, de a felsővezeték-tesztek jelenleg ezt nem engedik. Az infrastruktúra-kezelőség azonban azt állítja, hamarosan megteszik a szükséges átalakításokat annak érdekében, hogy a nagyobb tempó lehetséges legyen. Ezen kívül a következő szakaszok jöhetnek számításba: Olomouc–Přerov (22 kilométer), Choceň–Uhersko (16 kilométer), Brno–Břeclav (59 kilométer) és Soběslav–Doubí (9 kilométer, de a IV. korridor további jelenleg modernizált szakaszait is már kétszázas tempóra építik át).

A tesztjáratot a ČD Cargo Vectronja továbbította, a tesztelés során ellenőrizték az ETCS vonatbefolyásoló rendszer működését is. A kétszázas tempó a Brno–Břeclav szakaszon nem ismeretlen, több teszt is lezajlott már itt, sőt az országos rekord is itt született, 2004. november 18-án pont ezen a szakaszon, Vranovice és Podivín állomások között száguldott a Pendolino szerelvénye 237 kilométer/óra sebességgel.

teljes cikk irr olvasható:

http://iho.hu/hir/sikerult-a-ketszazas-teszt-200125?fbclid=IwAR3H5-mCWlSr5KAUxYbq0q4hrGx7gkMWxOZmJhmokVP_sX4_ex29Jsoxcpg