Minden ami fontos

EGY GÉPI ALGORITMUS MÁR NAPOKKAL A GLOBÁLIS RIASZTÁS ELŐTT PONTOSAN ELŐREJELEZTE A KORONAVÍRUS TERJEDÉSÉT

EGY GÉPI ALGORITMUS MÁR NAPOKKAL A GLOBÁLIS RIASZTÁS ELŐTT PONTOSAN ELŐREJELEZTE A KORONAVÍRUS TERJEDÉSÉT

Az új koronavírus-fertőzések globális elterjedésére már december 31-én előrejelezte egy kanadai epidemiológia algoritmus. A Wired január 25-i beszámolója szerint a BlueDot (Kék Pont) nevű járványfigyelő alkalmazás lekörözte a korokozó Kínából való kitöréséről csak január 9-én figyelmeztető WHO-t. 

A BlueDot lelke egy speciális epidemiológiai algoritmus, amely az elérhető összes ember- és állatorvosi, illetve növényvédelmi, valamint járványtani adatbázis, továbbá a hivatalos állami és kormányzati hírforrások alapján próbálja előre jelezni a várható eseményeket. Az algoritmus előnye, hogy figyelmen  kívül hagyja a pánik terjesztéséért egyre gyakrabban felelős közösségi médiatartalmakat, ugyanakkor jelentősen támaszkodik a globális repülőjegy-forgalmat nyomon követő adatbázisokra. Így hetekkel korábban pontosan megjósolta, hogy a vírus Vuhanból először Bangkokba, majd Szöulba, Tajpejbe és Tokióba is megjelenik, nem sokkal az első észlelést követő napokban. 

https://qubit.hu/2020/01/27/egy-gepi-algoritmus-mar-napokkal-a-globalis-riasztas-elott-pontosan-elorejelezte-a-koronavirus-terjedeset

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search