Minden ami fontos

Indul a Dunakeszi Diák Akadémia! Jelentkezési határidő 2020. február 19.

Indul a Dunakeszi Diák Akadémia!

2020. március 4-én indul Dunakeszin a fiatalok tehetséggondozó műhelye – a Dunakeszi Diák Akadémia. A város célja, hogy helyben felkarolja a tehetségeket, tapasztalathoz juttassa őket a munka világában, segítséget kapjanak a pályaválasztásban mentális és szakmai szempontból egyaránt, a város pedig a fiatalokon keresztül új impulzusokhoz jusson, kreativitással, új szemlélettel gazdagodjon.

 

A Dunakeszi Diák Akadémia az Önkormányzat támogatásával egy ingyenes képzési program a 17-23 év közötti dunakeszi fiatalok számára. Jelentkezni a dunakeszi.hu/diakakademia oldalon keresztül, vagy a cikk alján található linkre kattintva lehet. Jelentkezési határidő 2020. február 19. A határidőt követően a jelentkezőket elbeszélgetésre hívjuk, ez alapján választjuk ki az Akadémia növendékeit.

A program 2020. március 4-től május 9-ig tart, ez az első kurzus, amit hagyományteremtő céllal indítunk.

„Széleskörű látásmódot, vitakultúrát kínálunk, hogy a fiatalok meg tudjanak felelni a gyorsan változó világ kihívásainak és könnyen megtalálják azt a hivatást, amit szívvel-lélekkel tudnak majd végezni. Várakozásaink szerint az Akadémia diákjai közül többen akár munkalehetőséget is kaphatnak a városi intézményekben, hiszen feladat van bőven" hangsúlyozta Dióssi Csaba polgármester az eseménnyel kapcsolatos sajtótájékoztatón.

Az Akadémia vendégelőadói olyan neves szakemberek lesznek, akik a saját szakterületükön kiváló eredményeket értek el.

dr. Tuzson Bence államtitkár hangsúlyozta „Jót, s jól kell csinálni! Dunakeszi munkája példaértékű, a Dunakeszi Diák Akadémia céljaival maximálisan tudok azonosulni, a kezdeményezés akár országos jelentőségű is lehet.

Jelentkezési határidő 2020. február 19.
 
Teljeskörű tájékoztatás itt olvasható:
 
 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search