Minden ami fontos

2017-ben ütötte meg a kalauzt a váci vonalon, két és fél évre rá a váci nyomozók elfogták!

A váci rendőrök 857 nappal a támadás után fogták el egy jegyellenőr bántalmazóját.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint 2017. október 9-én késő este egy Szobról Budapest- Nyugati Pályaudvarra tartó személyvonat kalauza a váci állomáson szállított le egy jegy nélkül utazó férfit, aki nemtetszését azzal nyilvánította ki, hogy lelépve a kocsiról ököllel megütötte a jegyvizsgálót. A sértett a bal arcán zúzódásos, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, támadója a felszólítás ellenére elfutott a helyszínről.

A váci nyomozók a vonat biztonsági kamerafelvételeit nyilvánosságra hozva is próbálták azonosítani a bántalmazót, ám felhívásukra érdemi segítség nem érkezett. Ideiglenesen zsákutcába jutott a nyomozás, az eljárást felfüggesztették, ám 2019 októberében leporolták az aktát és nem sokkal később sikerrel jártak a támadó azonosításában. Tekintettel azonban arra, hogy a férfi tartózkodási helye ismeretlen volt, körözést adtak ki ellene. 2020. február 13-án a főváros XVIII. kerületéből állították elő Sz. Attila Istvánt, aki kihallgatásán elismerte a terhére rótt, közel 2,5 évvel korábbi bűncselekmény elkövetését.

A jelenleg 30 éves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság.

A kép illusztráció.

Forrás: police.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search