Minden ami fontos

Türkmenisztánban szó szerint betiltották a koronavírust!

Türkmenisztánban betiltották a koronavírus szót a sajtóban és az utcán - adta hírül kedden nyilatkozatban a Riporterek Határok Nélkül (RSF) médiajogi csoport türkmén forrásokra hivatkozva. A szervezet szerint ezzel a türkmén kormánynak az a célja, hogy a vírusról szóló összes híradást visszaszorítsa. Az RSF úgy szerint ezzel saját állampolgárait sodorja veszélybe a türkmén állam.

"Az állami ellenőrzésű média többé nem említheti a koronavírust, és a szó eltűnt az egészségügyi információs füzetekből, amelyeket iskolákban, kórházakban és munkahelyeken osztogattak" - áll a csoport március 31-i közleményében. Ezt az információt a szervezet a Turkmenistan Chronicle című lapból szerezte, amely egyike a Türkmenisztánról szóló független forrásoknak, és amelynek az oldalát blokkolja a türkmén kormány az ország területén.

 

A médiajogi csoport értesülése szerint a türkmén hatóságok megtiltották a lakosságnak nemcsak, hogy maszkot viseljen, hanem még azt is, hogy közterületen a koronavírus-járványról beszélgessen. Aki ezt megszegi, azt kockáztatja, hogy civil ruhás titkosrendőrök őrizetbe veszik.

Az információt azoktól az újságíróktól szerezte az RSF, akik a fővárosban, Ashgabatban dolgoznak, és akik a Radio Azatlyknek, a Szabad Európa Rádió türkmén tagozatának készítenek riportokat.

Forrás: https://hu.euronews.com/2020/04/01/turkmenisztanban-szo-szerint-betiltottak-a-koronavirust

 

Következő TV-műsorok

3 jún.
Hetedhét Magazin
06.03.2020 7:00 pm
4 jún.
VVTV Híradó
06.04.2020 4:00 pm
4 jún.
VVTV Sportmagazin
06.04.2020 4:30 pm
4 jún.
VVTV Kulturális Magazin
06.04.2020 5:00 pm
4 jún.
VVTV Hit Remény Szeretet
06.04.2020 6:00 pm
4 jún.
VVTV Híradó
06.04.2020 7:00 pm - 07.02.2020
4 jún.
VVTV Sportmagazin
06.04.2020 7:30 pm
4 jún.
VVTV Kulturális Magazin
06.04.2020 8:00 pm
4 jún.
VVTV Házunk Tája
06.04.2020 9:00 pm
5 jún.
Futsal mekőzés
06.05.2020 8:00 pm
6 jún.
Váci Egyházmegyei Hradó
06.06.2020 10:00 am

Sportesemények

Események nem találhatóak
Állás

Csomagoló munkakörbe versenyképes jövedelemmel keresnek munkatársakat Fótra!

Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search