Minden ami fontos

Kigyógyult a koronavírus okozta betegségből az a 86 éves asszony, aki a Gondtalan Élet Tartós Bentlakásos Otthon lakója.

Kigyógyult a koronavírus okozta betegségből az a 86 éves asszony, aki a Gondtalan Élet Tartós Bentlakásos Otthon lakója.

„Így már két olyan Dunakeszin élő ember van, aki ugyan elkapta a vírust, de szerencsére meggyógyult. A 86 éves néninek nagy szerencséje volt, mert kisebb köhögéssel tudta le a betegséget, súlyos tünetei nem voltak.”

„A váci kórházból érkezett vissza az az idős hölgy a Gondtalan Élet Tartós Bentlakásos Otthonba, aki átesett a koronavírus-fertőzésen. Az intézmény a járványhelyzet miatt, a visszaérkezéskor, egyből elkülönítette őt, pedig akkor még nem tudták, hogy fertőzött.”

„Csak 2 nappal később értesítették őket a László kórházból, hogy a hölgy kórházi szobatársa vírusos volt. Ekkor készítettek nála tesztet, amely pozitív lett.”

„Az otthonban ezek után minden dolgozót leteszteltek, senki sem lett pozitív. Sárköziné Gyöngyösi Katalin, az otthon tulajdonosa ezt azzal magyarázza, hogy azonnal léptek.”

„Nagy boldogság számunkra a néni felépülése, hiszen példája is azt bizonyítja, felkészüléssel és odafigyeléssel kordában lehet tartani még ilyen idős emberek esetében is a vírust – mondta végül Sárköziné Gyöngyösi Katalin a 132 idős embernek otthon adó intézmény tulajdonosa.”

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A teljes ciket itt olvashatod:

https://budapestkornyeke.hu/valosagos-csoda-koronavirusos-lett-de-meggyogyult-a-86-eves-dunakeszi-asszony/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search