Minden ami fontos

A járványkezelés svéd modellje: egyensúlyozás gazdaság és emberéletek között?

Kockázatosnak, meggondolatlannak és egyedieskedőnek is nevezték már az elmúlt hetek vitáiban Svédország hozzáállását az új koronavírus-járványhoz. Miért nem vezettek be szigorú korlátozásokat? Vajon jó úton járnak?

Részletek a cikkből!

A gazdaság sikere

A koronavírus-járvány hatásait nem lehet egyszerűen csak egészségügyi szempontból megközelíteni. A svéd megközelítés egyik hatásaként a gazdaság sokkal kevesebb kárt szenvedett el, mint a szomszédos országoké.

Míg Finnországban 70, Dániában pedig 66 százalékkal zuhantak be a személyes költések, addig Svédországban ez az arány 30 százalék. A munkanélküliség Norvégiában négyszer olyan gyorsan emelkedik, mint a svédeknél. Minden jel arra mutat, hogy a svéd gazdaság kevésbé szenvedi meg a válságot, mint Európa nagy része.

Magas halálozás

Ami az egészségügyet illeti, a sokat emlegetett nyájimmunitásban a svédek kifejezetten jól állnak. Egy napokban közzétett tanulmány szerint Stockholmban az emberek 25-40 százaléka valószínűleg már átesett a fertőzésen. Ez az arány május végére elérheti a 60 százalékot. 

Nem igaz, hogy Svédország nem tett semmit: betiltotta a tömegrendezvényeket, bezárta a középiskolákat és egyetemeket és megkérte az időseket, hogy maradjanak otthon. Ugyanakkor az éttermek, az általános iskolák és a legtöbb vállalkozás nyitva maradt.

Mindez oda vezetett, hogy a lakosság arányaihoz viszonyítva több ember veszítette életét, mint a szomszédos északi országokban.

A cikk írásának idején Svédországban hivatalosan 14.777 Covid-19 esetet tartanak számon, 1580 ember veszítette életét. A fele annyi lakosú Norvégiában 7156 eset volt (ez arányaiban megfelel), viszont csak 181 ember halt meg. A Norvégiához hasonló lélekszámú Finnországban 4014 betegre 98 haláleset jutott.

Az látszik tehát, hogy a kétszer annyi lakosú Svédországban a vírus mintegy tízszer annyi halálos áldozatot követelt. A kórházak ugyanakkor nincsenek túlterhelve, múlt heti adatok szerint kapacitásuk 80 százaléka van kihasználva.

Egyelőre senki sem tudja megmondani, Svédország hogyan jön majd ki ezekből a hetekből, azt pedig pláne nem, hogy a járvány esetleg második vagy harmadik hulláma milyen hatással lesz. Alighanem hosszú időnek el kell még telnie addig, amíg kiderül, helyes volt-e a svéd stratégia.

A teljes cikket itt olvashatod:

https://hu.euronews.com/2020/04/23/a-jarvanykezeles-sved-modellje-egyensulyozas-gazdasag-es-embereletek-kozott

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search