Minden ami fontos

A Dunakeszi Rendőrkapitányság egységei is részt vettek a TEK négy megyében történő drogbanda elfogásának műveletében.

 Négy megyében 22 helyszínen 65 szolgálati autóval 200 rendőr és hat TEK-es műveleti egység csapott le egy drogbandára. 23 embert állítottak elő, 6,5 kiló kábszert, fegyvereket, 50 millió forintot foglaltak le.

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai koordinálták azt a rajtaütést, amelyben kétszáz rendőr 65 szolgálati gépkocsival és a Terrorelhárítási Központ hat műveleti egységével csapott le egyszerre négy megyében 22 helyszínen.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint összesen 200 rendőr és hat TEK-es bevetési egység vett részt abban a május 5-ei hajnali rajtaütésben, amelyen négy megyében 22 helyszínen csaptak le egy ú pszichoaktív anyaggal kereskedő bandára.

A rajtaütésben a hat TEK-es műveleti egység mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye főkapitányságain kívül a Kazincbarcikai, a Mezőkövesdi, a Hevesi, a Gyöngyösi, a Gödöllői, a Nagykátai, a Dunakeszi és a Váci Rendőrkapitányság egységei, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala munkatársai, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály kutyás szolgálata vett részt. Az akciót a Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai koordinálták.

Forrás: policeHungary 

Forrás:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/lehengerlo-rendori-akcio

 

 

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search