Minden ami fontos

Fél évvel kitolnák a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésével kapcsolatban zajló aláírásgyűjtés időszakát

Az Európai Bizottság a járványra való tekintettel meg is adná ezt, de a többi uniós döntéshozó szerv jóváhagyására is szükség van, vagyis az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak is el kell fogadnia a javaslatot - számolt be Facebookján az igazságügyi miniszter.

Ahogyan arról korábban írtunk, a SZNT által indított kezdeményezéshez május 7-e éjfélig összegyűlt ugyan az egymillió aláírás, de a nemzeti régióknak közvetlen uniós támogatást kérő petíciót a szabályok értelmében azonban mégsem lehetett az Európai Bizottság elé vinni, mivel csak Magyarországon, Szlovákiában és Romániában lépte át az aláírók száma a népességarányos nemzeti küszöböt, holott legalább hét országban kellett volna.

Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán a következőket írta Facebook-oldalán:

„A szervezők mellett én is az Európai Bizottsághoz fordultam, és kértem az aláírásgyűjtési időszak meghosszabbítását tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tagállamok által elrendelt utazási és kijárási korlátozások rendkívül megnehezítették az aláírásgyűjtést. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a Bizottság mai javaslata szerint az uniós polgárok számára ismét megnyílik a lehetőség a kezdeményezés támogatására" - fogalmazott.

A példaértékű magyar összefogásnak köszönhetően már több mint 1 millió uniós polgár támogatását bírja a kezdeményezés. Azonban az 1 millió aláírás kritériuma mellett azt a feltételt is teljesíteni kell, miszerint legalább 7 tagállamban meghatározott számú aláírást kell elérni. Ne feledjük el, minél több aláírás gyűlik össze, annál erősebb lesz a közös üzenet. Minden magyar aláírás számít!

Forrás: euronews

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search