Minden ami fontos

ŰRTÖRTÉNELMET ÍRNAK! A SPACEX ELŐSZÖR KÜLD EMBEREKET AZ ŰRBE!

Május 27-én szerdán, magyar idő szerint 22 óra 33 perckor történelmi űrutazás veszi kezdetét. Bob Behnken és Doug Hurley ekkor indul a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), amiben semmi újdonság nem lenne, ha nem ez jelentené az Elon Musk által alapított SpaceX 18 éves történetének első emberes küldetését; az első magáncég által gyártott űrhajó és rakéta segítségével végrehajtott űrutazást; valamint kilenc év óta az első olyan missziót, amikor az Egyesült Államok területéről lőnek fel űrhajósokat.

Az egyaránt katonai tesztpilótának kiképzett Behnken és Hurley is 2000-ben került a NASA-hoz, és mindketten kétszer jártak már az űrben az amerikai űrhivatal 1981-től 2011-ig zajló űrsiklóprogramjának keretében. A 49 éves Behnken 2008-ban és 2010-ben az Endeavour fedélzetén, a nála négy évvel idősebb Hurley pedig 2009-ben szintén az Endeavourrel, aztán a program legutolsó küldetésén, 2011-ben az Atlantis fedélzetén. 

A mostani küldetésre 2018 augusztusában jelölték ki őket. Ahogy Hurley nyilatkozta: „Bob és én gyakorlatilag együtt töltöttük az elmúlt két évet Kaliforniában, a SpaceX dolgozóival kéz a kézben dolgozva, hogy eljussunk idáig”.

A teljes cikket itt olvashatod:

https://qubit.hu/2020/05/25/szerdan-uj-idoszamitas-veszi-kezdetet-az-urutazasban-a-spacex-eloszor-kuld-embereket-az-urbe

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search