Minden ami fontos

2021 tavaszára tervezik átadni az EuroVelo 6 kerékpárút Dunakeszin-Budapest útszakaszát!

Dióssi Csaba polgármester: „a dunakesziek számára különösen fontos a kerékpározás kínálta lehetőségek, mind a sportolást, mind pedig turisztikai szempontokat tekintve és emiatt az elmúlt 10 évben nagyon sok kerékpárút épült Dunakeszin.”

„ A közeljövőben megvalósuló fejlesztésben egy nagyon fontos szakasz fog elkészülni, hiszen ez a beruházás beköti Dunakeszit a nemzetközi kerékpáros életbe is, és a fővárossal is közvetlen kerékpáros kapcsolat létesül.”

"A dunakesziek már évtizedek óta várták ezt a beruházást, korábban is készültek már tervek és óriási öröm, hogy ez most megvalósulhat"

Tuzson Bence államtitkár: „A településen nagyon sok a fiatal és fiatal család, akiknek ez a kerékpáros fejlesztés különösen kedvez, aminek köszönhetően azt is meg tudják oldani, hogy a fővárosba tekerve a délutánt a Margitszigeten töltsék.”

„Ez a kerékpárút az EuroVelo 6 útvonal részeként összeköttetést jelent más országokkal és más nemzetekkel is.”

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos: „A 21. században a bicikli és a kerékpározás térnyerése folyamatos, nem csak a világon, hanem Magyarországon is, éppen ezért egyre komolyabb kerékpáros fejlesztéseknek lehetünk tanúi.”

Juhász Zoltán László, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese: A Dunakeszin elkezdődő fejlesztésnél a munkaterületet márciusban adták át a kivitelező Penta Kft.-nek, és várhatóan jövő év márciusában zárulnak majd le a munkálatok. Ezt követően pedig elindul majd az egy hónapos forgalombavételi és használatba helyezési folyamat, így 2021 tavaszának közepén a kerékpározók már birtokba vehetik ezt a kerékpárutat.”

Forrás:  https://magyarepitok.hu/utepites/2020/06/eddig-nem-latott-merteku-kerekparut-fejlesztes-valosul-meg-magyarorszagon

Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Állás

Csomagoló munkakörbe versenyképes jövedelemmel keresnek munkatársakat Fótra!

Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search